Népligeti GP

A világ első nagydíját a magyar Szisz Ferenc nyerte, ám ami egyik honfitársunknak sikerült francia földön, az egy másiknak nem jött össze hazai pályán, pedig több mint százezren szurkoltak az öt kilométeres népligeti pálya mellett. Az 1936. június 21-én megrendezett első Magyar Grand Prix-n hetedik helyezést ért el Hartmann László, annak ellenére, hogy műszaki hibák miatt az utolsó helyről rajtolt. A tehetős családból származó Hartmann a nem túl sikeres birkózás és ökölvívás után autóversenyeken indult, először Bugattit, majd Maseratit vásárolt, utóbbival indult a Népligetben. Az ötvenkörös futam alatt az Autó Motor korabeli beszámolója szerint 1100 fordulóval tarkították a pályát.

A GP edzésén a legjobb – 2,38 perces – köridőt 113,8 km/órás átlagsebességgel Bernd Rosemeyer érte el. A versenyen a sportág legendái álltak rajthoz: Alfa Romeóval győzött Tazio Nuvolari, aztán a két Auto Union következett Bernd Rosemeyerrel és Varzival a volánnál, a negyedik helyen egy Alfa Romeo érkezett célba. A csapatok többsége gyári támogatással működött, míg Hartmann privát Maseratival és saját költségből nevezett. A legendás sváb-hegyi versenyeken sikeres magyar pilóta egy világcsúccsal is dicsekedhetett: 1928. július 30-án állórajttal 29,3 másodperc alatt tette meg az egy kilométeres távot, ami 122,7 km/órás sebességnek felelt meg. Hartmann László 1938-ban, a Tripoli Nagydíjon a későbbi Forma–1-es világbajnok Giuseppe Farina autójával ütközött és meghalt.

 

Szisz Ferenc, az első Grand prix győztes

Szisz Ferenc 1873. szeptember 20-án született a Sárrét fővárosában, Szeghalmon. A gépészet iránti érdeklődő ifjú uradalmi gépműhelyben, majd Gyulán tanult. Huszonhat évesen osztrák származású feleségével, Elisabeth Bornnal Franciaországban telepedett le. A Renault fivérek gyárában géplakatosként dolgozott, majd a cég autóival versenyzett. Az 1906-os Grand Prix-n Szisz Ferenc a 3A rajtszámú 90 lóerős Renaultval rajtolt, kocsiján alkalmazták először a cserélhető Michelin gumiabroncsot. Töbekk között ennek is köszönhet Szisz, hogy fél órás előnnyel nyert. A háromszög alakú és 1239 kilométeres pályán két nap alatt tizenkét kört - napi hatot-hatot- kellett teljesítnei. Szisz 100,8 km/órás átlagsebességgegel 12 óra 14 perc alatt tette meg a távot. Győzeleméért 45 ezer frank jutalmat és soron kívül francia állampolgárságot kapott.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.