Jól sikerült plasztikai műtét
Elszánták hát magukat a ráncfelvarrásra Rüsselsheimben és azt kell mondani, igen jól tették. Csupa (viszonylag) apró változtatással sikerült az amúgy sem elavult formavilágú kisautóból egy kifejezetten friss hatású járművet készíteniük. Kívülről csak az eleje, pontosabban a lámpa formáján változtattak egy kicsit, meg a lökhárítón, a légbeömlőkön, az emblémán és abból indulva húztak egy élet a motorháztetőbe. Szélesebb, a márka többi modelljéhez jobban hasonlító krómcsíkot tettek rá, egy hasonló csíkot húztak a ködlámpák mellé, amiket a lehető legkijjebb toltak és széles mosolyra húzták a légbeömlőket, amivel így összességében elérték, hogy az autó sokkal szélesebbnek, sportosabbnak tűnik. Oldalt és hátul nem is nyúltak a kocsihoz, viszont alaposan felfrissítették a színválasztékot. Eleve tizenötféle fényezés közül lehet választani, amit tovább lehet variálni a különböző speciális változatok fekete tetejével, többféle csíkjával, illetve fehér vagy fekete 17 colos felnijével.
A belső térhez is óvatos, de biztos kézzel nyúltak a dizájnerek. Az Opelokat gyakran vádolják temetői hangulattal, na ezt most remekül oldották, tényleg vidám, fiatalos, de nem bohóckodós belsőt teremtettek. A friss külső színek számtalan formában köszönnek vissza belül is a szellőzőrostélyok kereteitől egészen az ülés varrásáig használt cérnáig – természetesen felszereltségtől függően. A belső tér anyagai jók, kellemes tapintásúak, az összeszerelés minőségére nem lehet panasz. A legnagyobb újdonság az alapkivitelben nem szereplő, de a versenytársakhoz képest szinte fillérekért elérhető érintőképernyős, USB-s navigáció, amivel az az egyetlen baj, hogy rossz helyre tették.
A fedélzeti komputer adatait megjelenítő kijelző van a középkonzol tetején, a sokszor sokkal fontosabb információkat közlő navi pedig alatta, amire így le kell nézni, ráadásul nem is látható, ha jobb kézzel is fogjuk a kormányt. A háromajtósokban még egy ergonómiai nehézséggel találkozhat az ember, konkrétan vállficam nélkül csak Houdini tudja bekötni magát. Erről azonban nem annyira a mérnökök tehetnek, egyszerűen nem hozhatják előre jobban a B oszlopot egy háromajtósban, máshová pedig nem tudják rögzíteni az övet. Cserébe meglepően kényelmesek az ülések, a pozíció kényelmes, a láb- és fejtér pedig hátul is bőséges. Akinek van bőven pénze, olyan ebben a kategóriában meglepő extrákkal is felszerelheti az autóját, mint például a kormányfűtés.
Újdonság a start-stop rendszerrel továbbfejlesztett 1,3-as dízel ecoFlex, bár a gyár szerint 3,5 litert fogyasztó, 190 Nm nyomatékú, 95 lóerős motor meglehetősen ellentmondásos. Először is nem megy, az embernek az az érzése, hogy a nyomatéknak és a lóerőnek legfeljebb a fele áll rendelkezésre. (Igaz, az autó több, mint 1,2 tonna.) Másrészt nincs az az óvatos lábú sofőr, aki reprodukálni tudja a katalógus 3,5 literes vegyes fogyasztását, normális használat mellett 5 literig lehet leszorítani, azt is csak országúton.
Mivel a fedélzeti számítógép előzékenyen kiírja az álló autó fogyasztását is, tudjuk, hogy az 1,3-as dízel óránként 0,3 liter gázolajat kér óránként. A gyári adatok szerint mindenesetre a városi fogyasztása 4,2 liter szemben az előző, start-stop nélküli ecofl ex 4,6 literével. A motorválaszték az egyliteres, 65 lóerőstől az OPC-változatba szerelt turbós, 1,6-os 192 lóerős fenevadig terjed.
Hogy mindezt mennyiért? A legkisebb motorú háromajtós 20 ezer forinttal marad hárommillió alatt, az autóhoz jobban illő 1,4-essel 3,2 millióba kerül. A legolcsóbb, 75 lóerős start-stop rendszerrel felszerelt 1,3 DTC 3,84 millió, a 95 lovas pedig hatvanezer forinttal drágább.
