A Pannónia motoros szánnal akart versenyezni az amerikai piacon
Közlekedési eszköz és hobbijármű is a motoros szán, melynek használata a legtöbb európai országban tiltott, felmentést csak a mentők, rendőrök, csendőrök, határőrök, valamint a sípályák szolgálati járművei kapnak. A motoros szán ötletét 1937-ben szabadalmaztatta Joseph-Armand Bombardier. Egy jobb évben negyedmillió motoros szán kelt el a világon, ennek tíz százalékát Észak-Európában vásárolták.
A válság ebben az ágazatban is éreztette hatását, hiszen 2009-ben 147 ezer motoros szán kelt el, ebből 61,6 ezer az Egyesült Államokban, 49,5 ezer Kanadában. A skandináv országokban népszerű eszközből 345 ezret tartanak nyilván, a regisztráció egyben rendszámozást és természetesen adót, valamint biztosítási díjat jelent. Egy kétszemélyes, 750 köbcentiméteres motorral szerelt szán 100 kilométeren 13-15 litert fogyaszt. A szélvédő plexijén kívül a kényelmet szolgálják a fűtött lábrészek és fogantyúk, amelyeket a motor hulladék hője melegít.
Itthon 2,5 millió forintos áron szerepelt a Yamaha kínálatában a VK 540-es típus, a Venturi 700-as 3,5 millió forintba került, előbbi munkaeszköz, utóbbi inkább túrázásra való. A 140 lóerős teljesítményű Arctic Cat és a 180 lóerős Yamaha szán 200 km/óra sebességre képes. A rövid szezon és a területi korlátok miatt Magyarországon évente ötnél kevesebb motoros szán kel el, pedig valamikor ebben a műfajban is versenyezni akartak a magyarok.
A Csepel Motorkerékpárgyár Kísérleti Üzeme és a Duna oldalkocsijairól ismert Váci Hajó- És Darugyár együttműködéséből született a Ski-doo motorosszán. A szovjet és a kanadai piacra szánt modell fejlesztési programjának keretében 1967 augusztusára négy prototípus készült el. A nagy nyomatékú és alacsony fordulatszámú 300 köbcentiméteres, egyhengeres erőforrás 11 lóerős teljesítménye fokozatmentes sebességváltón át hajtotta a hernyótalpat. A motoros szánokat 1967 de cembe ré ben mutatták be a Szabadság-hegyen, ahol Máté Sándor motorversenyző 1968 januárjában tesztelte.
