Lejtmenetben ragadt a motorkerékpár-piac

Nem vártak csodát, és a válság miatt nehéz esztendőre készültek a hazai motorkerékpár-kereskedők, ám a legpesszimistább előrejelzéseiknél is rosszabb eredményeket hozott a 2010-es év, amikor harminc százalékkal estek az eladások. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének december eleji összesítése szerint legfeljebb 5300 darabos eredményt érhetnek el a kereskedők, holott 2009-ben még közel nyolcezer új motorkerékpárt helyeztek forgalomba. A visszaesés különösen a pénzügyi válság előtti évek eredményeihez képest drámai: a rekordot hozó 2006-ban 19 ezer motorkerékpár kelt el a hazai piacon, vagyis azóta több mint hetven százalékkal estek az eladások. Leginkább az olcsóbb és praktikus gépek voltak kelendők. Az importőrök szerint jövőre talán elkezd felpörögni a piac.

A rendszám nélküli quadok, crossmotorok és 50 köbcentiméteres robogók eladásairól – nyilvántartás híján – nincsenek pontos adatok, ám becslések szerint hasonló mértékben csökkent keresettségük, mint a regisztrált nagymotoroké. A rendszámmal rendelkező motorokból a Datahouse összesítései szerint november végéig 37,1 százalékkal kevesebben adtak túl a kereskedők, mint az előző év azonos időszakában. Míg tavaly januártól november végéig 3529 rendszámos motor kelt el, addig december elejéig csak 2220. A visszaesés az összes meghatározó márkát érintette. A piacvezető Honda 20,9, a második helyezett Suzuki 62,8, a bronzérmes Yamaha pedig 47,5 százalékkal kevesebb motort adott el az idén december elejéig, mint 2009 hasonló időszakában. Viszonylag jól szerepelt a BMW, mely a negyedik helyre lépett előre, mivel csupán 3 százalékkal csökkentek eladásai.

Bár a visszaesés óriási érvágás az importőröknek és a kereskedőknek, akad azért hasznos következménye is a válságnak. A tapasztalatok szerint eltűntek azok a vevők, akik szinte teljes egészében hitelből vásárolták a motorkerékpárokat, sőt, a kölcsönt igénylők száma is drasztikusan visszaesett. Korábban tízből nyolc vásárló vett fel kölcsönt a vásárláshoz. Ma pedig már tízből nyolcan készpénzben fizetnek a kiválasztott motorkerékpárért. Változtak az igények is: míg néhány évvel ezelőtt elsősorban a kifejezetten erős és gyors kétkerekűeket keresték a vevők – az eladott gépek 15 százaléka a szupersport kategóriába tartozott –, 2010-ben a kisebb, olcsóbb, kedvezőbb fenntartási költségű nagyrobogók és a 125 köbcentiméteres gépek voltak a favoritok. Ezt jelzi az is: a Honda NHX110-es nagyrobogóból adták el a legtöbbet, összesen 83-at.

A szakértők szerint lassan kilábal a válságból a hazai motorpiac, akár már jövőre élénkülhet a forgalom. Bizakodásuk elsősorban azon alapszik, hogy ha lassan is, de javul a gazdaság helyzete, s Nyugat-Európában – ahol „csak” 20-25 százalékkal estek az eladások a krízis idején – már nő a szalonok forgalma. Sőt egyes jelzések szerint a régi motorosok mellett új vásárlók is megjelenhetnek a kereskedésekben. Azok, akik a válság nyomán, anyagi megfontolások miatt az autónál olcsóbb és könnyebben fenntartható nagyrobogóra váltanának.

A szürke továbbra is megy

Ha nem is jelentősen, de a válság visszavetette a használtmotor-piac forgalmát is. A Datahouse adatai szerint 2008-ban még 22,4 ezer motorkerékpár cserélt gazdát, 2009-ben már csak 19,8 ezer, 2010-ben pedig várhatóan ennél is 15-20 százalékkal kevesebb adás-vételt regisztráltak. Stagnált viszont a szürkeimport: december elejéig éppúgy 3600 rendszámköteles motorkerékpárt hoztak be külföldről, mint az előző év hasonló időszakában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.