A V-Rod Night változata már első ránézésre sem egy „na, mi a fenének nekem egy ilyen vas”. Igaz, elvár némi kompromisszumot, mert túrázni nem a legjobb, hiszen eléggé öszszehajlítva ül rajta az ember. Rövid és középtávon viszont meglepően kényelmes. Ebben komoly szerepe van a fotelnyi nyeregnek is. A szerpentineknek sem nagy barátja irgalmatlanul hoszszú tengelytávja miatt, s persze az utánfutása sem kicsi. A gyári katalógus nem köntörfalaz: „a gép lényege brutális teljesítmény leadása egyenes úton”, és pont. Erő pedig akad dögivel: a 60 fokos kéthengeres Revolution blokk 130 lóerős teljesítményű. Megy is mint a veszedelem, már amennyire a közel 300 kilogrammos szárazsúly ezt engedi. A sebességváltóval határozottan kell bánni, de roppant jól működik. Sok japán modell esetében örülnének, ha ilyen lenne a gépükben. A fékről már ugyanez nem mondható el, ami nem újdonság egy Harley esetében. A rendszeren keveset segít az ABS. Olykor „bekap” a fék, másik esetben meg hamar belép a blokkolásgátló, szóval, lenne mit finomítani. Ez a Harley Davidson pontosan olyan, mint egy jól öszszerakott szappanopera. Látatlanban, társaságban beszélgetve –persze csak akkor, ha nem rajongók között vagyunk –csak kritizálják, fogást keresnek rajta. Mindenki tagadja, hogy köze lenne hozzá, aztán egyszercsak hoppá: a beszélgetések során kiderül, hogy nem keveset tudnak róla az ellentábor tagjai is, sőt sokan álmodnak egy göbre esetéről a szappanopera dívájával. Ami esetünkben annyit tesz, hogy sokan bizony nagyon „bírnák”, ha egy ilyen gép állna a garázsukban, de ezt persze nyilvánosan sosem ismernék el.

A Harley Davidson V-Rod-sorozat a hőskort idézi