Az új, a visszatérő és a kiszálló

Az idei kampányban tizennégy biztosító küzd az autósokért. A versenyt egy új és egy régi/új szereplő színesíti, míg egy harmadik társaság alig három héttel a verseny indulása előtt jelentette be, hogy kiszáll a piacról. Az új versenyző a román Astra, amely nemrég hozta létre magyar leányát és mindjárt nagyobb szeletet szerezne a piacból. A tarifák alapján a társaság az egészpályás letámadást választotta: alig van olyan kategória, amelyben az Astra díja ne a legjobb három között szerepelne. Az ügyfelek azonban még óvatosan közelítenek az Astrához, ha hasonló díjat egy már bejáratott szereplőtől is megkapnak, akkor inkább azt választják. Ennek ellenére a várakozások szerint a biztosító az új szerződések tíz százalékát is megszerezheti, vagyis akár 200 ezer ügyfelet is magáénak mondhat januártól.

A régi/új szereplő aWabard, amely tavaly egy felügyeleti intézkedés miatt kényszerült távol maradni a kampánytól. Míg 2008-ban a biztosító igyekezett minél több ügyfelet szerezni, most középkategóriás, konzervatív díjszabással készült. A várakozások szerint így az új szerződések 4-5 százalékára számíthat. Bár nem volt nagy szereplő, de színesíthette volna a kínálatot az AIM. A biztosító október elején jelentette be, hogy kiszáll a kgfb-piacról és január elsejével felmondja 39 ezer kötelezős ügyfele szerződését. A döntést a gazdasági folyamatokkal indokolta, de piaci információk szerint az AIM-nél a pénzintézetek különadója tette be a kaput.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.