Csak állt a ringben a BMW, mint a vért ivott bunyós, mert eddig csak szállingóztak a hírek az ellenfelekről, akik valahogy nem akartak megérkezni az ütlegre. Most meg csőstül törnek a német márka immár harminc éve sikeres GS-ére. De a gong csak nem szólalt meg, mert elkészült a Granpasso, ám még mielőtt ringbe szállhatott volna, gyártója, a Moto Morini tönkrement. Jövőre ígérik a Triumph újdonságát, mely egyelőre Adventure néven fut. Közben váratlanul még a Ducati is pedzegetni kezdte, hogy bizony az új Multistradán is elgondolkodhatnak azok, aki arra vágynak, hogy lecseréljék világjáró GS-modelljüket. Na, ebbe a hirtelen benépesült mezőnybe dobta be a Yamaha a Super Tenerét.

Ha nem kínozzák, a Yamaha Super Teneré beéri öt literrel

A japán mérnökök persze tudták, hogy a BMW ellenében valami nagyot kell alkotni. A címvédőt ugyanis nem kicsit, hanem piszokul meg kell verni ahhoz, hogy a bírók, vagyis a vevők elismerjék. Figyelték is, hogy mi történik a BMW-nél, s ennek megfelelően a Yamaha 1200-as soros, kéthengerese is éppen annyit tud, vagyis 110 lóerőt, mint a bajor idei boxere, s bizony a 114 Nm-es forgatónyomatékot is egészen közel hozták a versenytárséhoz. Arról nem is beszélve, hogy a hajtás is hasonló, azaz kardántengely feszül a blokk és a kerék között. Kicsit olyan az ember érzése, mint a japán motorgyártás hajnalán: megnézzük, hogy csinálják mások, és azt összerakjuk, csak ezt azt még hozzáteszünk.

Na ebben van a Teneré titka. Egyszerűen addig faragták, hajtogatták, húzták, tolták az elemeket, amíg egy roppant kezelhető gépet raktak össze. A több mint 260 kilogrammos tömeg – ami miatt sokan húzták a szájukat – bizony már akkora, hogy elgondolkodhat a leendő vásárló. Vannak persze, akik úgy gondolják, hogy ez istenkáromlás, és kéne még egy hátrameneti fokozat. Ez ugyan nincs, de sokkal kevésbé hiányzik belőle, mint a GS Adventure-ből. A blokkot és a váz súlypontját ugyanis sikerült olyan mélyre vinni, hogy még tolni is sokkal kényelmesebb, könnyebb, mint a konkurenseket, menet közben pedig minden várakozást meghazudtolóan kezessé és könnyűvé válik. Több nap használat után is bravúrnak tűnt, hogy mindezt hogyan rakták össze a japánok.

Egy szó, mint száz, ijesztően kezelhető a Yamaha túraendurója, emellett az ebben a kategóriában fontosnak számító fogyasztás is korrekt. Ha nem kínozzák, beéri öt liternél kevesebbel száz kilométeren. Ráadásul van egy nagyon komoly ütőkártyája. Az ára ugyan közel 4,5 millió forint, ami borzasztóan sok egy motorért, ám ebbe olyan extrák, például a blokkvédő páncél vagy az oldalsó dobozok is beletartoznak, amiért más márkáknál súlyos tízezreket kell leszurkolni.

A Super Teneré bizony átkozottul jó gép lett, de hogy elég jó-e ahhoz, hogy a címvédőt nagyon megverje, azt azért nem hinném. Ezzel együtt erős kísértést jelent, és az is biztos, hogy akik nem csupán kék-fehér logót tudnak elképzelni motorjukon, könnyen átnyergelhetnek a hangvillás jelvényűre, merthogy ez utal a japánok eredeti tevékenységére, a hangszergyártásra. Nem mellékesen a kétkerekűekre is jól ráhangolódtak.