Peking-Párizs: tankolás drogériából
Még gyerekcipőben járt az autózás, és vészesen esett a Le Matin példányszáma, amikor jött a főszerkesztői ötlet: „Van valaki, aki nyáron szívesen elautózna Párizstól Pekingig?” Ezzel a kérdéssel indult 1907. január 31-én a francia napilap, mely elsőoldalas cikkében keresett vállalkozó sofőröket. A kezdeményezők eredeti célja az volt, hogy bebizonyítsák az autó lovakkal szembeni fölényét. Ahogy a világ első autóversenye, úgy transzkontinentális maratonija is újságszerkesztő szüleménye.
Egy hónappal a verseny meghirdetése után már hatvanketten jelentkeztek, ám a Kínába való behajózás idejére alaposan fogyott az önbizalom és a mezőny. 1907. június 10-én öt autóban tizenegy sofőr indult útnak Pekingből: Scipione Borghese herceg negyvenöt lóerős teljesítményű olasz Italával, Charles Godard 15 lóerős holland Spykerrel, melyben a Le Matin riportere is utazott. Két további autót, 10 lóerős francia De Dion Boutonokat Collignon és Cormier autókereskedők vezettek. Auguste Pons francia üzletember hat lóerős, háromkerekű Contallal állt rajthoz.
A kezdetben barátságos futam öldöklő versennyé változott, ahol a résztvevők semmilyen fortélytól nem riadtak vissza. A 15 ezer kilométeres utat Scipione Borghese 62 nap alatt tette meg, és 1907. augusztus 10-én elsőként érte el Párizst. Útja során még kitérőt is tett, hogy részt vegyen egy Szentpétervári bálon. Collignon, Cormier és Godard három héttel később értek célba. Auguste Pons és segédje, Foucault rossz kontsrukciót választott: háromkerekűjük nem bírt átkelni a Góbi sivatagon, másfél napos homokfogság után éppen hogy csak megmenekültek a szomjhaláltól.
Több használaton kívüli híd a nehéz Itala átkelése után kártyavárként dőlt össze, út híján sokszor a Transzszibériai Vasút sínpályáján autóztak Irkutszk felé. Godard Spykerjének mágneses gyújtását 1350 kilométeres vonatozás után Tomszkban, Oroszország legjobb műszaki akadémiáján javították meg. A verseny szabályos folytatása érdekében viszszatért Cseremhovóba. Jelentős előnyét Scipione Borghese az erős Italának és még inkább tehetséges szerelőjének köszönhette: Ettore Guizzardi mindennap alaposan karbantartotta az autót.
A herceg 1907. július 27-én, szerdán érkezett Moszkvába, ahol megjelent a tiszteletére rendezett fogadásokon és díszvacsorákon. Előnyével még azt is megengedhette magának, hogy barátai és támogatói kérésére egy vargabetűvel Szentpétervárra ment, ahol részt vett az orosz főváros Peking–Párizs Bizottságának bálján.
A pekingi rajt után 62 nappal Párizsba érkezett az Itala, melyet az Aida győzelmi indulójával köszöntött a nyitott omnibusz tetejéről a zenekar. Közben a többi versenyző Oroszországban küzdött az elemekkel, a Kazany és Nyizsnyij Novgorod közötti 400 kilométeren nem voltak utak, szakadt az eső, és a sárban olykor alig haladtak. Moszkvától nyugatra javultak az útviszonyok, a gyors Spykerre hárult a feladat, hogy a helyi patikákban és drogériákban benzint vegyen. A többi résztvevő által is nagyra becsült Godard nem használta ki autója fölényét, és nem hagyta cserben a többieket, mint ahogy azt Borghese tette a sivatagban.
A francia Le Matin szerkesztősége aggódott a holland Spyker tempója miatt, hiszen ők inkább a francia autóiparnak akartak reklámot csinálni. A főszerkesztő ezért Charles Godardot Franciaországba érekzésekor a verseny során elkövetett szabálytalanságokért őrizetbe vetette. A Spyker-főnök Jakobus Spijker az utolsó szakaszra másik sofőrt ültetett a kormány mögé. 1907. augusztus 30-án, szűk három héttel Borghese herceg után, a két De Dion Bouton és a Spyker is megérkezett Párizsba, ahol a késedelem ellenére is hatalmas ünneplésben részesült Georges Cormiert, Victor Collignon, és persze hatalmas távolságokat legyőző automobil.
Az ötletnek később is akadtak követői: a 2007. július 20-án rajtolt nosztalgiatúrán részt vett az egykori győztes Itala 45 HP, melyet 1904-ben gyártott a FIAT és több mint száz éven át a Torinói Autómúzeumban parkolt. A veteránt üzemképessé tették, de mindent eredetiben hagytak rajta. A gumikat kézi munkával készítettek Törökországban, a fakerekeket éjszakánként leszerelték és vízben áztatták, hogy megőrizzék rugalmasságukat. Az 1370 kilogrammos tömegű, 7,4 literes motorral hajtott és négyfokozatú sebességváltós Itala ma is 90 km/órás tempóra képes. A harmincöt napos túrán 134 veterán autó vett részt.
A legendás Peking–Párizs távot immár negyedszerre teszik meg idén autókaravánok versenyszerűen: szeptember 10-én a pekingi nagy faltól indult a veterán karaván, melyben többek között hatvannyolcvan éves Bentley, Chevrolet, Ford, Anadol, Pontiac, Renault, Sunbeam és Rolls-Royce márkájú autókkal neveztek. A harminchét napra tervezett tizenötezer kilométeres túra útvonala: Kína–Mongólia–Kazahsztán–Üzbegisztán–Türkmenisztán–Irán–Törökország–Görögország–Olaszország–Franciaország. A száznál több részt vevőből álló mezőny várhatóan október 16-án ér a párizsi célba.
A No 1 telegramm
Az 1907-es túrán részt vett Luigi Barzini, a Corierra della Sera munkatársa, aki cikkeit távirdákból küldte el lapjának. Az újságíró Kalgantól 300 kilométerre és Urga várostól 800 kilométerre is talált állomást. Amikor a kínai távírász a nyomtatványra ráfirkálta az 1-es számot, Barzini rákérdezett, hogy ez a mai első távirat? A válasz alaposan meglepte, mert kiderült, hogy ez az első, amit a sivatagi átjátszóállomás hétéves fennállása alatt helyben adtak fel. A szöveg tíz óra alatt jutott el a Kalgan–Peking–Szingapúr–Áden–Málta–Gibraltár–London hírláncon át a Daily Telegraph és a Corriere della Sera szerkesztőségébe.
