A józan ész határán

Ráuntak a nagy túragépek reszelgetésére a BMW-nél, és olyan területet jelöltek ki a jövő fejlesztési csapásirányának, amerre még sosem merészkedtek. Ha már a döntés az új profilról megszületett, raktak mellé egy másikat is: akkorát dobunk, amitől az évek óta pályán köröző konkurenciának is bennakad a levegő, ha ez nincs, akkor szupersport projekt sincs.

Az eredmény pedig egyszerre döbbenetes és ijesztő. A kategória legkönnyebb, alig hatvan kilogramm tömegű hajóművéből 193 lóerőnyi teljesítményt csavartak ki. Arról nem is beszélve, hogy a hírek szerint ez nem is „csak” ennyi, a gyártósorról lekerülő S 1000 RR-ek állítólag szerte a világban szórják a 200 lóerőket a mérőpadokon, amihez 183 kilogramm száraztömeg jár! Na, és itt a kap fejéhez az ember. Egy ilyen minierőműre minden további nélkül rápattintják a rendszámtáblát.

Szóval átvillan az ember agyán, hogy ekkor teljesítmény pályára való, sőt inkább csak oda. Nem azért, mert ne lehetne józan eszű tulajdonosa egy ilyen motornak és ne lehetne hétköznapi üzemmódban használni, egyszerűen azért, mert ez a gép nem munkába járásra való és kész. Még az is elgyengül és odacsavar a BMW-nek, aki hosszú órákat jógázott nyeregbe szállás előtt. Az akkor bekövetkező hipertérugrásra pedig meggyőződésem szerint a forgalomban résztvevők között elvétve akad olyan, aki fel lenne készülve. A tapasztalat mondatja velem, egyszerűen nem hiszik el, hogy a világ végéről is oda, melléjük lehet érni, és oda lehet. Oké, hogy a konkurencia is tud hasonlót, de csak hasonlót. Az S 1000 RR ereje túl van az ésszerűség határán. Utcára egyszerűen borzalmasan sok.

Persze azért van egy másik aduja a gépnek. Mégpedig az elektronikai rendszer, ami azért vigyáz a tulajra, miután olyan dolgokat tartalmaz, olyan minőségben, amelyért néhány éve még versenyzők tömege is csak fohászkodott. Akad itt verseny kipörgésgátló DTC, vagy hasonló elvek alapján működtetett ABS, amelyek még bőséggel állíthatóak is – persze a létező programtérképek alapján. A blokk teljesítményét hasonló módon lehet szabályozni, ami azonban ebben a kategóriában már nem akkora durranás. A BMW informatikai tartalmáról elég csak annyit mondani, hogy a világ egyik legerősebb és legkeményebb nemzeti superbike bajnokságában, az angol sorozatban, létezik olyan kiírás, ahová nem lehetne nevezni a szalonból kitolt gépet, mert túlságosan fejlett elektronikai csomagot tartalmaz! Persze az utcán minden technika, amely a vezetést és a biztonságos közlekedést segíti, csak áldás lehet.

És igazából e kettő, az erő és elektronika kombinációja bitang jó géppé teszi az S 1000 RR-t, még ha bizonyos körülmények között a józan ész határán túlinak is tűnik. És úgy gondolom, annak, aki pályára is téved, érdemes áldozni erre a masinára. Persze a szükséges informatikai cuccokkal kiegészített gépért kipengetni 4,7 millió szédítő összeg, de megéri, igaz ezt éppen annyian fogják megérteni, amennyien elhiszik, hogy a világ végéről is pillanatok alatt melléjük érünk az egyszeri forgalomban.

A 183 kilogrammnyi tömeghez 193 lóerőnyi teljesítmény jár
A 183 kilogrammnyi tömeghez 193 lóerőnyi teljesítmény jár
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.