Tanuljunk kínaiul, és haladjunk kétkerekű sámlival

A jó ötlet egyszerű: a kínai–amerikai páros sem változtatott a recepten, mert bevált járműre épített látványos karosszériát.

Tíz négyzetméternyi felület, nagyjából ekkora területet foglal el egy álló autó. Márpedig a világ közel egymilliárdos személyautó-állománya a nap huszonnégy órájából átlagosan két és fél órát közlekedik, aztán inkább csak parkol, vagyis foglalja a helyet, leginkább a közterületet. A jövő városi járműve kicsi, de azért nem annyira, hogy kényelmetlen legyen. Ennek az elvnek a jegyében alakult a General Motors és SAIC nevű kínai leányvállalatának mobilitási programja.

Ahhoz, hogy a fejlesztési költségeket és ezzel a jármű árát minimalizálják, a bevált alapokra építettek. Az immár évtizede használatos és bevált Segway-t öltöztették fel látványos és praktikus karosszériákkal. A buborékformákkal ügyesen takarták az egyensúlyozó szerkezettel felszerelt kétkerekű villanymotoros sámlit, melyet korábban inkább csak üzemeken, parkokon belüli közlekedésre használtak.

Az EN-V program alapja a PUMA, melynek neve a General Motors és a Segway által fejlesztett jármű, a Personal Urban Mobility and Accessibility szavak kezdőbetűiből született. A kínai–amerikai vegyes vállalat, a SAIC frappáns nevekkel mutatta be városi dugóhúzókészletét: a GM európai csapata által tervezett változat a Jiao (Büszkeség) nevet, a kaliforniaiaké a Xiao (Nevetés), az ausztrál leányvállalat, a Holden gyermeke pedig a Miao (Varázslat) nevet kapta.

Galéria buborékautókról. Klikkeljen a képre!

Az európaiaké inkább sportos, a kaliforniaiaké nevéhez illően vidám, míg az ausztrálok dizájnja hűvös eleganciát sugall. A hármas ikrek egyébként csak nevükben és formájukban különböznek, szerkezetük és képességük azonos: a két oldalsó kerékbe épített villanymotorokat lítiumion akkumulátor táplálja. Ezek természetesen háztartási konnektorokból tölthetők, hatótávolságuk negyven kilométer, ami nagyjából egynapi városi közlekedésre elég.

A másfél méter hosszú járműtanulmány menetkész tömege ötszáz kilogramm, ami fele-harmada egy hagyományos autóénak. A két ülés bármelyikéből joystickkal irányítható jármű képes helyben megfordulni és automata rendszerével centiméteres pontossággal parkolni, ezzel és a felfelé nyíló ajtókkal is jelentősen javítva a helyek kihasználtságát. Ehhez különleges vezetői képességek sem kellenek, mert a radaros robotpilóta folyamatosan figyeli az aktuális forgalmi információkat, így a lehető leggyorsabb útvonalon a lehető legbiztonságosabban vezeti a beprogramozott célállomáshoz a kis járművet.

Megacitykhez minimális mobi li tás, helyigény és energiafogyasztás maximális rugalmassággal, vélhetően ilyen lesz a jövő tömegközlekedése.

A buborékformákkal ügyesen takarták az egyensúlyozó szerkezettel felszerelt villanymotoros kétkerekűt
A buborékformákkal ügyesen takarták az egyensúlyozó szerkezettel felszerelt villanymotoros kétkerekűt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.