Válság? Akkor bővítünk!

Más autógyártókkal, a BMW-vel, a Hondával és a Toyotával ellentétben a Mercedes nem kivonulással, hanem bővítéssel reagált a válságra. A német konszern tavaly többségi tulajdonosa lett a világbajnok Brawn GP-csapatnak, melyhez Michael Schumachert szerződtette évi nyolcmillió euróért. A Brawn GP-től a McLaren-csapathoz három évre szerződött tavalyi világbajnok Jenson Button húszmillió eurót kap új munkahelyén.

A Toyota kivonulása után a Ferrari lett a legnagyobb költségvetésselműködő csapat: a japánok közel félmilliárd euróból gazdálkodtak, ám a válság miatt befejezték a versenyzést. Idén a Ferrari a leggazdagabb csapat a Formula–1-ben, véli becslései alapján a spanyol Marca című lap. Az újság szerint a Fernando Alonsóval és FelipeMassával rajtoló maranellói különítmény háromszázmillió euróval gazdálkodhat.

A ranglista második helyén 270 millió euróra becsült költségvetéssel a Mercedes GP áll, míg a dobogós harmadik helye a McLarené: a csillagos márka erőforrásaihoz immáron fizetés ellenében hozzájutó wokingiak büdzséje a Marca szerint 250 millió euró körül alakulhat. A költségvetési versenyben a Red Bull Racing 230 millió eurója a negyedik helyre elég, ám a pénz nem minden, hiszen tavaly a Brawn GP százmillió euróból lett világbajnok, ez pedig ötöde volt a Toyota büdzséjének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.