Életmentő fogások egy lökhárító áráért

Egyre több úrvezetőt képeznek tovább a vezetéstechnikai központokban, napjainkig százezren vettek már leckét mindenféle kényszer nélkül a speciális tanpályákon.

Mind népszerűbbek az úrvezetőket továbbképző vezetéstechnikai központok: évente közel tízezren iratkoznak be a speciális tanfolyamokra. A kurzusokon tanultak életet menthetnek, ráadásul a tandíj nem nagyobb, mint egy vezetési hiba miatt összetört lökhárító cseréjének költsége.

A hazai utakon bekövetkező közlekedési balesetek túlnyomó részét emberi mulasztás, vezetési hiba okozza. A rendőrségi statisztikákban a leggyakrabban – az esetek mintegy negyedében – a gyorshajtást jelölik meg a személyi sérüléssel járó karambolok okaként. Ebben alighanem szerepe van annak is, hogy az úrvezetők jó része egyszerűen nincs tisztában saját és autójának képességeivel, így a veszélyt, a kockázatot alábecsülve semmibe veszi a szabályokat. Mindez azt is jelenti: a balesetek jó része elkerülhető lenne, ha a sofőrök nem a közutakon és már túl későn, hanem még időben, biztonságos körülmények között, speciális vezetéstechnikai tanpályákon szembesülnének a kockázattal, korlátjaikkal. A veszélyek felismertetése persze csak egy része a kurzusok „tananyagának”: a biztonságot növelő, vészhelyzeteknél életmentőnek számító fogások, trükkök sokaságát sajátíthatják el a tréningeken a jelentkezők.

Mindezt egyre többen ismerik fel: az utóbbi években ugyanis jelentősen nőtt a négy nagy hazai vezetéstechnikai központ tanfolyamaira beiratkozók száma. Évente tízezren végzik el a speciális kurzusokat, az elmúlt évtizedben pedig már százezernél is többen vettek részt továbbképzésen.

Magyarország első vezetéstechnikai tanpályája Mogyoródon, a Hungaroring területén nyitott meg 1998-ban. Azóta több mint negyvenezer autós próbálta ki, s fejlesztette tudását az Allianz Vezetéstechnikai Centrumban. Barabás Judit, az oktatóközpont értékesítési vezetője elmondta, hogy az utóbbi években folyamatosan nőtt a forgalmuk, ma már körülbelül nyolcvanszázalékos a kihasználtságuk. Igaz, egyelőre ügyfeleiknek csak harminc százaléka magánszemély, túlnyomó részben cégek – elsősorban külföldi társaságok – tartják fontosnak azt, hogy a sokat autózó munkatársaikat képezzék. A Magyar Autóklub újpesti vezetéstechnikai központjának vezetője, Pintér József arról számolt be, hogy létesítményük 1999-es megnyitása óta ötvenezren gyakoroltak már pályájukon. Hosszú éveken át náluk is elsősorban cégek fizették be a tanfolyamokra dolgozóikat, ma viszont már egyre több az olyan magánszemély, aki önszántából, kifejezetten saját érdeke, meggyőződése miatt jelentkezik. A nyílt napokon pedig hosszú sorokban állnak az autósok arra várva, hogy kipróbálhassák magukat a speciális tanpályán. Pintér József szerint örvendetes változás az is, hogy tanulóik között mind több a fiatal, mert egyre több szülő íratja be hozzájuk friss jogosítványos gyermekét azért, hogy a továbbképzés után nagyobb biztonságban tudhassák őket a volán mögött. A vezető szerint kedvező változás az is, hogy egyre többen ajándékoznak szeretteiknek utalványt, amit a tandíjra lehet váltani.

Vízátfolyáspróba
Vízátfolyáspróba

Hasonló tapasztalatokról számolt be Székely Gyula is, aki öt éve tart úgynevezett közepes- és nagysebességű vezetéstechnikai tréningeket autó-, busz-, valamint teherautó-sofőröknek a tököli repülőtéren létrehozott bázisán. A szakember úgy látja, hogyha lassan, fokozatosan is, de az emberek belátják, megéri vezetői tudásuk fejlesztésére áldozni. Nincs hiány tanulókból az ország legfiatalabb, nagytétényi vezetéstechnikai központjában sem, ahol a BMW által kidolgozott és világszerte alkalmazott módszerek alapján oktatják a jelentkezőket. Palánkai Gellért, a tréningeket szervező cég tulajdonosa kérdésünkre közölte: központjuk elnevezése ellenére az alapkurzust bármilyen – persze megfelelő műszaki állapotban lévő – autóval elvégezhetik a jelentkezők.

A vezetéstechnikai centrumokban eltérőek a tanfolyamok, az oktatási módszerek, de abban nincs különbség: mindenütt sok életmentő fogást elsajátíthatnak a sofőrök. A tanfolyamok elméleti képzéssel kezdődnek, majd ezt követően gurulhatnak ki saját kocsijukkal a tanulók a pályára. A legtöbb jelentkező már ekkor, az induláskor hibákat vét: a szakoktatók tapasztalatai szerint ugyanis a vezetők többsége roszszul állítja be az ülését, jellemző hiba, hogy túlságosan hátra tolják, döntik azt, emiatt pedig képtelenek hirtelen, határozott kormánymozdulatokat kivitelezni. De gyakori hiba a rossz tükörbeállítás, s a helytelen kormányfogás is. A tanpályákon a tanoncok megtanulhatják a helyes és biztonságos vészfékezést, a különféle kikerülő manővereket, a mesterséges jégen, vizes burkolaton pedig kiokítják őket a megcsúszás, sodródás ellenszereire. A szakoktatók általános tapasztalata az, hogy az úrvezetők magabiztosan érkeznek a tanfolyamra, ám néhány óra múltán szinte kivétel nélkül belátják: autójuk és ők maguk sem mindentudók, s bár a KRESZ-t meg lehet szegni, a fizika törvényei áthághatatlanok. Ennek kapcsán Pintér József, az Autóklub vezetéstechnikai központjának vezetője egy nemrégiben történt esetet idézett fel: „Vadonatúj luxusautóval érkezett hozzánk egy úr, aki éppen kocsija biztonsági felszereltségére hivatkozva nem használta a biztonsági övet. Hiába győzködtük arról, hogy ez óriási tévedés, súlyos hiba, hiszen így még a légzsák is csak árthat, hajthatatlan volt. Amikor viszont mindössze harminc kilométeres sebességgel megperdült kocsijával a műjégen, s tapasztalhatta, hogy még ilyen kis tempónál sem tudja kitámasztani magát, nyomban belátta a biztonsági öv szükségességét.”

A hazai vezetéstechnikai központok közül a Tökölön működő a legolcsóbb: itt a félnapos kurzus 13 200 forintba kerül. A Magyar Autóklubnál a 3,5 órás tanfolyamért 18 750 forintot kell fizetni. Az Allianz Vezetéstechnikai Centrumban 30 625 forintot kóstál a 3,5 órás báziskurzus. Jóval drágábbak a BMW Vezetéstechnikai Tréningek, hiszen 51 125 forintba kerül a legolcsóbb, ennyi pénzért félnapos tanfolyamon vehetnek részt a jelentkezők, akik frissítőt és ebédet is kapnak.

Bár a vezetéstechnikai kurzusok nem olcsók, hosszú távon kifizetődők: a megfelelő vezetői képzettség életet menthet, és megtakarítást is hozhat. A jeges, havas csúszós utakon már egy kisebb vezetéstechnikai hiba is balesetet okozhat. Egy törött lökhárító, motorháztető javítása, cseréje pedig biztosan többe kerül, mint a tandíj.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.