A bringás lehagyja a segédmotorost?

A KRESZ 2010. január elsejétől érvényes változásairól színes, rajzos, olvasmányos tájékoztatót készített kisiskolások részére a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Az elsősorban a gyalogosokra és kerékpárosokra vonatkozó szabályok változásait összegző füzetet a tervek szerint elektronikus úton juttatják majd el az iskolákba, így az nemcsak hasznos segítője lehet a pedagógusoknak és a kisdiákoknak, de még környezetbarát is. Nem kell egy csomó fát kivágni a füzetecske papírjáért.

A Kisokos a koruknak megfelelő stílusban vezeti végig a gyerekeket a KRESZ fontosabb változásain – döntően a kerékpárral közlekedőket érintő változásokra fókuszálva –, emellett bemutatja az új táblákat és közlekedési szabályokat. Megtudhatják egyebek közt, hogy nem mindig a géppel hajtott jármű a gyorsabb – feltéve persze, hogy mindenki betartja a sebességkorlátozásra vonatkozó előírásokat.

A január elsejétől hatályos KRESZ szerint ugyanis segédmotoros kerékpárral mindenhol legfeljebb 40 km/óra sebességgel szabad haladni. Kerékpárral lakott területen belül 40 km/óra, lakott területen kívül 50 km/óra sebességgel közlekedhettek, de csak akkor, ha kerékpáros fejvédő sisakot visel, és nem szállít senkit. Egyéb esetben a megengedett legnagyobb sebesség itt is 40 km/óra. Kerékpárúton bármelyik fenti járművel csak 30 km/óra sebességgel lehet menni. Gyalog- és kerékpárúton 20 km/óra sebességgel közlekedhettek.

Világos: a bukósisakos bringás lakott területen kívül veri a segédmotorost. Az NKH e szabály értelméről nem értekezett a gyerekekkel, és arról sem írt a kiadványban, hogy miképpen fogják ellenőrizni a bringások sebességét a rendőrök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.