Keménykalap és cápaorr

Erre talán még Columbo hadnagy is büszke lenne: a Peugeot eddig közel hétszázezer kupé-kabrió autót gyártott, és világelsőnek számít ebben a kategóriában. A 206-os és a 307-es CC után jött a 207 CC, és most új versenyzőt, a 308 CC-t küldte pályára a francia gyár.

2003-ban az úttörő 307 CC-t még óvatos tartózkodással fogadták a szakértők, nem volt egyértelmű, hogy van-e létjogosultsága a "kemény tetős kabrió" koncepciónak. Tény, hogy az első CC-k (bár ezalól épp a 307-es volt az egyik kivétel) meglehetősen furcsa formájúra sikeredtek, ráadásul eleinte nemcsak a dizájn, hanem a mechanika is sok komromisszumot hordozott magában ("sikerült ötvözni a zárt és a nyitható autók hátrányait" - ahogy a fanyalgók mondták). Mára ezek a hangok elhalkultak, hiszen a CC-műfaj a gyermekbetegségek kinövése után műszakilag és a formatervezés szempontjából is beérett - olyannyira, hogy a piacon látványosan maga mögé utasította a vászontetős konkurenciát.

A márkaarculathoz hűen "cápaorrú" 308 CC már ennek az új, kiérlelt generációnak a gyümölcse. Nyitva vagy csukva, elölről, hátulról és oldalról nézve sem mondhatunk róla mást: ez az autó szép, arányos és dinamikus. A tető lenyitásához, illetve visszacsukásához - erről egy hirtelen jött zápor alkalmából a gyakorlatban is meggyőződtünk - tényleg elég egy lámpaváltásnyi idő, azaz 20 másodperc. A csomagtartóba nemcsak a napszemüveg, hanem az utazótáska is belefér (még a tető lenyitott állapotában is 226 liter), és a hátsó ülésen nem csak golfütő méretű tárgyakat, hanem akár két embert is utaztathatunk. Vagyis a fíling érdekében már nem kell feláldozni a használhatóságot és a kényelmet. Az utastér kifejezetten minőségi kidolgozású, és van benne néhány olyan újítás, ami sokat elvesz a kabriózás hátrányaiból. Ilyen az Airwawe systeme fantázianevű nyakmelegítő rendszer, az oldalfejlégzsák, a beszállást megkönnyítő elektromos ülés, vagy a szélzajt szinte teljesen kizáró aerodinamika (középpontban a hatalmas, lapos, szinte a fejünk fölé nyúló szélvédővel).

Az autó kényelmesen és élvezetesen vezethető - ennek érdekében számos ponton hozzányúltak az előd technikájához. A karosszéria (közel negyedtonnányi tömegtöbblet árán) merevebb, a súlypont alacsonyabb, a nyomtáv szélesebb lett, és alapfelszereléssé vált az ESP. A végeredményt igazán a kanyargós hegyi utakon lehet kihasználni (vagy inkább kiélvezni): a 308 CC ragad az aszfaltra. Ráadásul tettek bele egy 140 lóerős, halk és nyomatékos dízelt, újra megcáfolva azt a tévhitet, hogy a gázolajüzemű erőforrások nem valók a nyitott tetejű autókba.

Az Airwawe systeme nyakmelegítő rendszernek köszönhetően hűvösebb időben sem kell becsukni a tetőt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.