Haláltusája közben kapták le a sötét veremben senyvedő üstökösvadászt

Alig egy hónappal küldetésének vége előtt bukkant rá a Csuri üstökösön ragadt Philae leszállóegységre a Rosetta űrszonda - jelentette az Európai Űrügynökség.


Fotó: ESA

A 67P/Csurjumov–Geraszimenko kométán vergődő kis landert a Rosetta keringőegység találta meg egy sötét mélyedésbe ragadva. A felvételnek köszönhetően jöttek rá, pontosan hogyan is szakadhatott meg a kapcsolat a leszállóegységgel 2014 novemberi landolása után. 

A Philae pályáját elsőre elszámolták, ezért a lander túl gyorsan csapódott be, visszapattant, majd még két órán át keringett a kacsa alakú üstökös körül, mielőtt ismét le tudott szállni.  Három nappal később a leszállóegység napelemei lemerültek, ezért a Philae és a Földdel való kapcsolatát bonyolító Rosetta hibernálta magát és legközelebb csak 2015 nyarán adott életjelet, amikor az üstökös ismét közelebb került a Naphoz.

A Rosetta közelképe a Philae landerről
A Rosetta közelképe a Philae landerről
ESA

Az alig 1 méter hosszú Philae pontos tartózkodási helyét azóta sem tudták belőni,  csak most, amikor a Rosetta alig 3 kilométerre közelítette meg az üstököst.

A landert alig egy hónappal azelőtt találták meg, hogy a Rosetta is leszáll a Csuri felszínére, bevégezve 12 éves küldetését. A Rosetta utolsó manővere során - amikor is minden korábbinál pontosabb méréseket végez majd az üstökös összetételéről, majd örökre elhallgat - akár még újabb felfedezéseket is tehet. Az irányítóközpontban legalábbis nagy izgalommal várják a leszállást - főleg azok után, hogy a Rosetta korábban - az űrkutatók meglepetésére - kétatomos oxigént talált a Csurin.

A szenzációs felfedezéssel végződött elátkozott küldetésről itt írtunk bővebben: >>>

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.