Zöld asztali foci

Ha a játék nem is, az adminisztrációs ügyek és lelátói jelenetek mozgalmasak az NB I-ben.

Ezúttal a legnagyobb figyelmet Visontai Csongor, a Kaposvár ellen 1-1-es döntetlent elérő Újpest jogásza keltette, aki a Nemzeti Sportnak elmondta: a klub a csőd szélén áll, s ha az MLSZ nem adja áldását az indulási jog új cégbe „költöztetéséhez”, története lényegében véget ér.

Ahogyan a Népszabadság arról már beszámolt, az ügy lényege, hogy a klub különböző offshore cégeknek tartozik, s Roderick Duchatelet tulajdonos nem kívánja több ismeretlen hátterű társaság követhetetlen követelését kiegyenlíteni.

Ám hiába fordul bírósághoz,mert e vállalatok elindították a felszámolást az Újpest ellen, s az MLSZ szabályzata szerint nem kaphat licencet az a klub, amely ellen ilyen jellegű eljárás zajlik. Azaz az egyetlen esély a folytatásra az maradt, ha az MLSZ elnöksége zöld utat ad az újpesti kérésnek.

Erre azért van elméleti esély, mert az Országgyűlés decemberben váratlanul módosította a sporttörvényt, amely eddig tiltotta az efféle különös megoldásokat. (Méghozzá azért, mert korábban több futballcég úgy tüntette el a mínuszokat, hogy a tartozás felhalmozása után alapított egy új társaságot, amelynek átadta az indulási jogot, így az már tiszta lappal kezdhette működését.)

Nem csupán a lila-fehérek ügye okozott felzúdulást a hét végén. A Székesfehérváron rendezett Felcsút–Honvéd (0-4) meccsen a biztonságiak levetették a kerítésről a vendégdrukkerek Puskás feliratú molinóját. A szurkolók eleget tettek a kérésnek, ám hazafelé a Fejér megyei falu akadémiájának kerítésére kifeszítették a posztert. A fővárosi klub közleményében leszögezte: „Az MLSZ előírása egyértelműen fogalmaz. Minden hazai csapatnak joga van eldönteni, hogy milyen drapériákat rakhatnak ki a stadionba kilátogató szurkolók. Ezért alkalmazkodni kell a pályaválasztóhoz.”

Azért meccseket is tartottak a hét végén: az MTK 3-2-re legyőzte az FTC-t, amely emberhátrányban fejezte be a meccset, mivel az ellenfelébe beleszálló Jennert kiállította a bíró. A Debrecen tovább növelte az előnyét, miután legyőzte a Haladást, miközben a Videoton döntlent játszott a Paks otthonában.

DEBRECEN–SZOMBATHELY 2-0 (0-0) Debrecen, 4000 néző. Jv.: Erdős. Gól: Máté (60.), Bódi (83.).

PAKS–VIDEOTON 2-2 (1-1) Paks, 2000 néző. Jv.: Fábián. Gól: Heffl er (35.), Caneira (öngól, 49.), illetve Haraszti (20.), Nikolics (78.).

MTK–FTC 3-2 (1-1) Hidegkuti Nándor stadion, 5500 néző. Jv.: Andó-Szabó. Gól: Pölöskei (1.), Kanta (61.), Torghelle (65.), illetve Somalia (18. és 75.).

GYŐR–PÉCS 2-5 (1-2) Győr, 2500 néző. Jv.: Kassai. Gól: Kalmár (22.), Wolfe (50.), illetve Pölöskey (4.), Szatmári (9.), Koller (52. és 87.), Kővári (64.).

ÚJPEST–KAPOSVÁR 1-1 (1-1) Szusza Ferenc stadion, 2300 néző. Jv.: Iványi. Gól: Lázár (20.), illetve Kink (26.).

KECSKEMÉT–DIÓSGYŐR 1-1 (0-1) Kecskemét, 2300 néző. Jv.: Németh. Gól: Varga (64.), illetve Futács (16.).

FELCSÚT–HONVÉD 0-4 (0-2) Székesfehérvár, 600 néző. Jv.: Farkas. Gól: Vécsei (13.), Ignjatovics (39.), Lovric (59.), Prosser (77.).

Pénteken játszották: Pápa–Mezőkövesd 1-1.

A 20. forduló (március 14–17.) programja. Péntek: Szombathely–Kecskemét (17), Diósgyőr–Pápa (19). Szombat: Mezőkövesd–Újpest (14.30), Pécs–MTK (16.30), Kaposvár–Felcsút (16.30), FTC–Debrecen (16.30), Videoton–Győr (18.30). Vasárnap: Honvéd–Paks (19).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.