Vörös köd

Súlyosan csalódtak azok a szurkolók, szakkommentátorok, sőt Manchester United-részvénytulajdonosok, akik abba az illúzióba ringatták magukat, hogy a David Moyes, Louis van Gaal edzőcsere a régi dicsőség azonnali visszatérésével jár.

Az előző évadot a Premier League hetedik helyén záró futballcsapatot most – szánalmas öt ponttal – a tizenkettedik helyen találni.

Januzaj, Rooney, Van Persie: van gond
Januzaj, Rooney, Van Persie: van gond
Darren Staples / Reuters

Az MU az eddig lejátszott öt bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, azt is a frissen feljutott QPR ellenében. Az együttes a pillanatnyi állás szerint egyáltalán nem profitált abból az időből, amit – riválisaival ellentétben – Európa helyett az edzőpályán töltött.

A drukkerek és a szakértők egyhangúlag a korábbi hússzoros angol bajnok védőit hibáztatták a legutóbbi, Leicesterben elszenvedett 5-3-as vereségért, nem kímélve persze a manchesterieket két tizenegyessel is sújtó Mark Clattenburg játékvezetőt sem. Még fél órával a találkozó vége előtt is 3-2-re vezetett a United, de abban a védelemben, ahol azelőtt Rio Ferdinand és Nemanja Vidics torlaszolta el a kapuhoz vezető utat, az újonc, alig húszéves Tyler Blackett képtelen hasonló befolyásra. A Leicester elleni meccsen ráadásul ki is állították, így Van Gaal a sérült Jonny Evansszel együtt nélkülözni lesz kénytelen a következő mérkőzéseken.

A világbajnokságon a holland válogatottat a harmadik helyig vezető tréner tehát farnehéz csapatot hozott létre a rendelkezésére bocsátott 140 millió fontból a szezonkezdés előtti nagy sietségében. Nem hallgatva azonnali bírálóira, a támadósort erősítette olyan nagy nevekkel, mint Radamel Falcao és Angel di Maria. Az Internazionaléhoz távozó Vidics helyett Wayne Rooney-t nevezte ki csapatkapitánnyá, egyúttal 280 ezer fontra emelte a heti alapbérét. Ez a több mint 111 millió forintnak megfelelő összeg nem a heti, hanem az éves brit átlagfizetés több mint tízszerese...

Ami a következő néhány hetet illeti, a United idegenben lép fel a „hangoskodó szomszéd”, a bajnoki cím védő City ellen, és otthonában találkozik a Chelsea-vel. A szakma azt várja a hatvanhárom éves edzőtől, hogy újabb taktikai kísérletekkel, kedvelt 4-3-1-2-es formációja csiszolgatásával próbálja megtalálni az egyensúlyt. Van Gaal dilemmája, hogy ha „szűrő” középpályással igyekezne extra segítséget adni gyengélkedő védelmének, akkor nem tudná valamennyi támadó sztárját –az említetteken kívül például honfitársát, Robin van Persie-t – elhelyezni a csapatban.

A holland orákulum sokkos állapotban követte a kispadról az MU összeomlását, majd elmondta: huszonöt éves tréneri pályafutása során legutóbb 1998-ban érezte így magát, amikor a Barcelona adta meg magát hasonló körülmények között. A mester, aki az Ajaxot, a Barcelonát és a Bayern Münchent összesen hat bajnoki címig vezette, hozzátette: a Manchester United a második félidőben „nem csapatként játszott”.

A Van Gaal oldalán másodedzőként a kispadon üldögélő Ryan Giggs alaposan elcsodálkozhat azon a hatalmas változáson, hogy a legnagyobb sikereit saját nevelésű játékosaival – rajta kívül a Neville fivérekkel, David Beckhammel, Paul Scholesszal, Nicky Butt-tal –elérő United bizonyos fokig „a lelkét eladva”, a Chelsea és a Manchester City kultúráját követve készpénzért próbál gyors sikerhez jutni. Csak remélni lehet, hogy a bolygó hollandi és inasa több időt kap a próbálkozásra, mint a szerencsétlen Moyes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.