Valósnak gondolt vélt sérelmek keverednek véltnek hitt valósakkal; a felek már túl vannak az egymásra mutogatáson – azokat még diszkréten, a színfalak mögött tudták le –, a vádaskodások immár konkrétak, a pereskedés elkerülhetetlennek tetszik.

Mindössze másfél évvel az emlékezetesen nívótlanra sikeredett, giccsesen összeborulós budapesti győzelmi „gála” után áll a bál. Talmácsi már föl sem veszi főnöke telefonját, aki persze nem örül ennek, sőt; mindketten beásták magukat, egyelőre könnyűfegyverekkel ijesztgetik egymást, ám ahogyan durvul a helyzet, még nehézbombázás is lehet.

Szerződésszegést emleget az egyik, hálátlanságot hánytorgat a másik, pedig egyikük sem adósa a másiknak. Az egyik felkarolt, a másik élt a lehetőséggel. Kvittek voltak. A tavalyi, az előzőnél tagadhatatlanul gyengébbre sikerült idény dacára Talmácsi felsőbb osztályba, a 250-es kategóriába léphetett, ahol már a motort is, a motorost is komolyan veszi a szakma. Ez a gyorsasági szakág középiskolája, aki itt is megfelel, annak komoly esélye van arra, hogy majdan a MotoGP-s professzorok közé is bekerüljön.

Talmácsit kiborította, hogy nem kapta meg a problémamentes versenyzéshez szükséges második motort, noha azt a jerezi futamra éppen egy vállveregetős, melldöngetős budapesti sajtótájékoztatón ígérte meg neki a csapata. Elhiszem, hogy egyetlen motorral csakugyan nehéz végigbrusztolni egy világbajnoki sorozatot; motor nélkül viszont egyenesen lehetetlen. Márpedig sokáig úgy tetszett, nemhogy kettő, egy sem lesz.

A már emlegetett budapesti sajtótájékoztatón a többség figyelmét elkerülte egy mondat, amely pedig mind közül a legfontosabb volt: Favaro menedzser hiába keresett fel tucatszám tehetős magyar cégeket, egy sem akadt, amely támogatni akarta volna Talmácsit. A technikai sportok világában nem egetverő összegért kalapoztak, 2,5 millió euróból (nagyjából 700 millió forintból) tokkal-vonóval kijött volt az egész esztendei versenyeztetés, ám alig egy évvel a nagy siker, a világbajnoki cím után elillant a személyes varázs, kihűlt a projekt, a cégek már nem látták a bombaüzletet az együttműködésben.

Ezért jött kapóra a „spanyol kapcsolat”, amely gründolt Talmácsinak egy (magyar nevű) csapatot. Konkrétan adott egy motort és ígért egy másikat. Utóbbi állítólag már ott áll a Le Mans-i box-ban, ám Talmácsiék szerint megkésve; itt a türelem fogyott el, ott a bizalom rendült meg.

A motorozás veszélyes üzem, ezért van igaza a versenyzőnek abban, hogy feszült lelkiállapotban, bizonytalan körülmények között nem lehet versenyezni. Azt viszont alighanem elfelejtette, hogy a zenészeket Jorge Martinez fizette, ezért a repertoár összeállítása is az ő kiváltsága. Talmácsi reménykedik: „A menedzserem biztosan több csapattal is tárgyal, megkeresi számomra a legjobb lehetőséget.”

Biztosan.