Véget ért az isztambuli

Biztosan régen volt példa arra a Chelsea arénájában, hogy a szurkolók hatalmas ovációval, valamint „Üdv itthon!” feliratú molinókkal fogadják a vendégegyüttes legjobbjainak egyikét, ám a drukkerek ezúttal különleges látogatót, a nyolc évig kékben futballozó Didier Drogbát köszönthették.

 

Mindjárt hálót ér: Cahill gólja
Mindjárt hálót ér: Cahill gólja
Eddie Keogh / Reuters

A Galatasaray elefántcsontparti centere el is érzékenyült, amikor a BL-nyolcaddöntő visszavágója előtt átvette a házigazdák ajándékát. Aztán hamar elkomorodhatott, mivel –Oscar príma átadása után – Eto’o már a negyedik percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1-0).

Ráadásul a fölöttébb magabiztos londoni garnitúra még az első félidőben megduplázta az előnyét: Terry fejesét még kiütötte ugyan Muslera, ám a kipattanót Cahill közvetlen közelről a hálóba küldte (2-0).

A fordulás után Mancini szakvezető mind dühösebbnek mutatkozott, mert csapata játéka reménytelennek tetszett, miközben az angol publikum hangoskodása azt jelezte: a favorit továbbjutását semmilyen veszély nem fenyegeti.

Az eredmény már nem változott, a Chelsea készülhet a negyeddöntőre, Drogba pedig csupán a visszatérésnek örülhetett. Meg annak, hogy akkora tapsot kapott, mint a gólszerzők...

A nap másik meccse a madridi gárda 6-1-es idegenbeli sikere után lényegében nagy nyilvánosság előtt zajló tréninggé alakult, amelyen az egész évadban rendkívül hatékony Cristiano Ronaldo szerezte az első gólt, a Schalke Hoogland révén egyenlített (1-1), Cristiano Ronaldo visszavette a vezetést a Realnak, Morata pedig beállította a végeredményt (3-1).

BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Chelsea–Galatasaray 1-1 2-0

Real Madrid–Schalke 6-1 3-1

Ma

Manchester United–Olimpiakosz 0-2 (Digisport1, 20.15)

Dortmund–Zenit Szentpétervár 4-2 (Digisport2, 20.40)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.