Vb-hetedik a női pólóválogatott

Hetedik lett a magyar női vízilabda-válogatott a római "vizes" világbajnokságon, miután a pénteki helyosztón 11:6-ra legyőzte a spanyol csapatot.

A még igen álmosnak tetsző magyarok kapuját villámgyorsan kétszer egymás után is bevették a spanyolok. A labdát a kapustól szemfülesen ellopó Tomaskovics Eszter szépített, majd Drávucz Rita büntetőből egyenlített. A játékrész lezárásaként megúszás végén Kisteleki Dóra a jobb felső, Szűcs Gabriella pedig a jobb alsó sarokba lőtt, de egy spanyol találatra még futotta az időből (4-3).

A gólbőség a második nyolc percben sem ment át találatszűkébe, és ennek a magyar tábor örülhetett, mert Szűcs léc alatt becsapódó bombája, Drávucz jobb felsőben landoló lökete és Poszkoli Rita távoli remeke ellenében csak egy spanyol gól született (7-4).

Drávucz a szokásos nagy góllal jelentkezett be a nagyszünet után, majd a csapatkapitány Pelle Anikó csipkézte ki messziről két ízben is a spanyol hálót, eldőlt a meccs (10-5).

A negyedik negyed nyitányaként Drávucz negyedszer is eredményes tudott lenni (11-5), a vége pedig a vártnál is biztosabb, 11-6-os győzelem lett.

A szép búcsúval együtt történetének egyik legszerényebb eredményével zárta a római vb-t a magyar női pólócsapat, igaz, az új kapitánynak, Petrovics Mátyásnak jutott a nemzedékváltás végrehajtásának, a válogatott megfiatalításának-átalakításának egyáltalán nem könnyű feladata.

Drávucz Rita, Szűcs Gabriella és Valkai Ágnes a medencében
Róma, 2009. július 31. Drávucz Rita, Szűcs Gabriella és Valkai Ágnes ünnepel a medencében a Magyarország-Spanyolország vízilabda-mérkőzésen a római úszó, műúszó, műugró, hosszútávúszó és vízilabda-világbajnokságon. A magyar csapat 11-6-ra megnyerte a találkozót, ezzel a 7. helyet szerezte meg a bajnokságon. MTI Fotó: Illyés Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.