Vasárnap a belgák jönnek a legjobb nyolc közé jutásért

Wow, azért az nem semmi, amikor a jaffától, ropitól és továbbjutástól mámoros magyar labdarúgó-szurkoló úgy huppanhat le egy belga–svéd Eb-összefeszülésre, hogy azon tűnődjön: „Most akkor Hazard vagy Ibrahimovic bandájával, esetleg az ír jóbarikkal tolják-e vasárnap Dzsudzsiék?”

Ennek szellemében akárhogyan is végződhetett a nizzai randevú – vö. nekünk, magyaroknak tök mindegy volt a képlet, amennyiben a Storck-fiúk már a továbbjutással megtették a magukét –, ekként kellő rezignáltsággal jegyezhettük föl, hogy az első félidőben „a játék küzdőjellege domborodott ki". Jó, akadt néhány helyzet is; például a nyitány után kevéssel Berg ziccert hagyott ki úgy tíz lépésről – illetve inkább: Courtois védett hatalmasat –, míg a félidő végén Meunier közeli fejese zúgott a másik kapu mellé, kvázi keretbe foglalva a tempós első szakaszt.

Fotó: Eddie Keogh / Reuters

Mindeközben persze azt vizslatta az ember, megint elmennek-e az ablaka alatt a kivetítők elől hazafelé/kocsmába bandukoló, mámoros honfitársak, hogy aszongya: „Ria, ria, Hungária!" – jelentjük, megint elmentek, és jó volt hallani hangjukat.

A második félidőben itt is, ott is adódtak lehetőségek, gólt azonban csak az aktívabb Belgium szerzett: Nainggolan príma átlövésével alakult ki a végeredmény. (1-0)

Fotó: Eddie Keogh / Reuters

Ezzel Ibrahimovic elköszönt a válogatottól, de minket ezúttal csak az érdekelt: ha vasárnap, akkor Belgium...!

E csoport
Belgium–Svédország 1-0 (0-0)

E csoport, Nizza, 35 000 néző. Jv.: Brych (német).

Belgium: Courtois – Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Carrasco (Mertens, 71.), Nainggolan, De Bruyne, Witsel, Hazard (Origi, 93.) – Romelu Lukaku (Benteke, 87.).

Svédország: Isaksson – Lindelöf, Johansson, Granqvist, Olsson – Larsson (Durmaz, 70.), Ekdal, Källström, Forsberg (Zengin, 83.) – Berg (Guidetti, 63.), Ibrahimovic.
Gól: Nainggolan (84.).

A végeredmény: 1. Olaszország 6 pont, 2. Belgium 6, 3. Írország 4 – mind továbbjutott, 4. Svédország 1.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.