Valdes benézte szépen

Valdes kapus aktív közreműködésével a hajrában fordított az Arsenal a Barcelona ellen (2-1), míg a Sahtyor Donyeck három brazil góllal győzni tudott Rómában: ez történt szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Szépen elpasszolgatott az Emirates stadionban (is) a Barcelona: az első félidőben latin oktatás zajlott Londonban. A labdarúgó BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén a labda után kutató Arsenalnak segítséget kellett volna kérnie a Scotland Yardtól, és bár Messi két helyzetet lazán eljátszott, harmadszorra finoman kiugratta David Villát, aki a kapus lábai között gurított a hálóba (26. perc: 0-1). A játék a második félidőben sem változott, egészen addig, amíg Valdes „be nem nézte" Van Persie-nek szinte az alapvonalról kapura küldött labdáját (79. perc: 1-1). A súlyos kapushiba megzavarta a katalán csapatot, és a 83. percben Nasri átadását Arsavin elegánsan a bal sarokba passzolta (2-1).

Az Örök Városban viszont vendég győzelem született. Noha Perrotta az AS Romának szerzett vezetést, a hét brazilja közül hatot (a kezdő tizenegyben négyet) bevető Sahtyor a szünetig hárommal válaszolt, nem éppen ukrán születésű játékosai révén: Jadson, Douglas Costa és ­Luiz Adriano fordított 1-0-ról 1-3-ra. A szünet után Menez csak szépíteni tudott (2-3); a hét BL-­meccse közül hatot megnyerő Sahtyor Donyeck a negyeddöntő küszöbén van.

 

 

Van Persie Valdes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.