V, mint Vasas
Az összesítésben 2:1re vezető látogatók már a bajnoki címért ugrottak vízbe, s jóllehet nevezett Varga testvér a második negyedben, mesés megmozdulással ötméterest is szerzett - a labdát Hosnyánszky a kapufára vágta, ám a hazaiak Szécsi kapussal az élen addig ünnepelték a rontást, amíg a kipattanót Tóth bevágta; ilyet... -, a címvédő csak a harmadik szakasz elején tudott ellépni idegesebb, gyöngébben védekező riválisától.
Ekkor - sorozatban három Vasasgól nyomán - 6:8 állt a kijelzőn, megelőzően pedig még annyit jegyezhettünk fel, hogy az Eger „bőkezűbben" kiosztott emberelőnyök révén is mattolta az amúgy több nagy védést bemutató Nagyot.
Az ominózus fórnál Kis Gábor ziccert hibázott - ha bemegy, véget ér a döntő -, ezzel együtt a renitens edzőjét, Gerendás Györgyöt szinte papírforma szerint a lelátón tudó, a kapu előtt sorozatban hibázó hevesieken egyre inkább érezni lehetett: (lelki)erő híján lassan meghajolnak a nagyobb tudás előtt. Kisvártatva Hosnyánszky növelte is az előnyt (6:9), s noha Biros révén még visszajött az Eger, a negyedik negyed utolsó előtti percében látott Varga Dénesejtés lezárta a finálét. A Földi László trenírozta Vasas 10:8ra (az összesítésben 3:1re) nyert; miután az egész bajnokságban legföljebb a döntőben akadt ellenfele, aligha túlzunk, ha azt írjuk: sorozatban harmadik aranyérméhez nem férhet kétség. Sőt.