NBA: sapkából már kisebb méret

Csökkentette a "sapka" méretét, azaz a klubok játékosok fizetésére költhető keretét az NBA, az észak-amerikai férfi profi kosárlabdaliga vezetése. Az új regula szerdán, a következő idényre szabadon igazolható játékosokra vonatkozó moratórium feloldásával életbe is lépett.

Az 1,6 százalékos lefaragással 57,7 millió dolláros fizetési plafont meghatározó döntés, amelyről a klubokat az éjjel tájékoztatták, nem volt teljesen váratlan. David Stern, a liga főnöke korábban utalt már erre a lehetőségre.

LeBron James legfeljebb ennyit enged

A recesszióval csak részben magyarázható a lépés, hiszen az NBA bevételei éppenséggel nőttek - 2,5 százalékkal - a nemrég véget ért szezonban, a "sapka" méretét pedig ehhez szokták szabni. A liga 26 éves történetében mindössze másodszor fordul elő, hogy csökken a fizetésekre fordítható összeg. Több mint 1 millió dollárral lefaragták a luxusadószintet (69,92 millió dollárra) is; az ezen összeg felett költekező klubok száz százalékos sápot fizetnek. (Jelenleg hét együttest érint a szabály; a New York Knicks 23,7 millió dollárral „adózik".) A teljes csapatra vonatkozó minimálbérezés szintje a "sapka" háromnegyede, azaz 43,28 millió dollár.

Az amerikai szaksajtó szerint a döntés az idén alig érinti a klubokat, ugyanis kevés nagy név igazolható szabadon. Jövő nyáron viszont annál több... Ezért a csapatok többsége - főleg gazdasági válság idején - tartalékolja forrásait. Az idei legnagyobb halat egyelőre a Toronto fogta az Orlandóval pár hete NBA-döntőt játszó török Hedo Türkogluval, akinek öt évre 60 millió dollár ütheti a markát.

Jövőre már a 100 milliós határt is átléphetik az együttesek a clevelandi LeBron James vagy a hozzá Phoenixből most csatlakozott Shaquille O'Neal szerződtetésével, de úgynevezett szabad ügynök lesz a sztárok közül Amar'e Stoudemire is. Az NBA-címvédő Los Angeles Lakers álompárosa, Kobe Bryant és Pau Gasol ellenben várhatóan még három évig a kaliforniai csapatnál marad.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.