Utazz, Törő!
A válogatottjukat az utolsó felkészülési meccsükön agyonverik, a bajnokságukat a legújabb bundabotrány szétzilálta, néhány válogatott játékosuk könnyen megégetheti magát, az EB előtt már mindenki leírta őket, áh, hah, hagyjuk is ezt a csapatot, elbotladoznak majd, belerúgnak majd mindenkibe egy-kettőt, fetrengenek, mint annak idején a jó Graziani, aztán szépen hazautaznak. Na most, bundabotrány ide, vereség oda, ezek az olaszok szépen besétáltak a négy közé, mintha mi sem lenne ennél természetesebb, okosan, szépen, egyetlen valamire való csatár nélkül, mert igen, szeretjük a bolond Cassanót, teszi-veszi, csillog a szellem, az arcról lerí a pimaszság, mint egykoron a vidis Májeréről, de csibészség ide vagy oda, azért Cassano sem egy kiköpött Rossi, Balotelli meg maga a rejtély, igaz, most legalább odaért, ha már egyszer az angolok ellen mindent kihagyott, most bepótolta.
Szóval, gazdasági válság, Berlusconi bukása, bundabotrány mit sem számít, ezek az olaszok már csak ilyenek, mint egykoron, Paolo Rossiék idején, akkor is, történhetett bármi, bundabotrány ide, eltiltás oda, mégiscsak jött Paolo, hogy lenyomja Socrateséket, és anélkül, hogy védőbeszéd gyanújába keverednék, azt a csapatot, azt a brazilt, akkor csak az olaszok verhették meg, mások nem tudták volna, s lám, most is, nincs Rossi, csak egy Pirlo, egy vékony kis emberke, aki olyan, mintha hálni járna belé a lélek, mint egy focistának álcázott Iggy Pop, csak a cigi nem lóg ki a szájából, de meccs után, esküszöm, átváltozik passengerré, és utazik egy nagyot, zöld gyepekről és nagy kapukról álmodik, csodás társakról, Ronaldinhoról, Robinhoról és a többiekről, a hozzá hasonló megismételhetetlen csodákról, akikből mégis hiányzott valami, így csak tüneményesek maradtak, de akkora naggyá, mint ő, sosem válhattak.
Itt vannak hát ezek az olaszok, bundabotránnyal, Berlusconi bukásával, szétvert gazdasággal, és mégis, mégis, besétálnak a négybe, szétfocizzák a németeket, és ott vannak a döntőben, hiába minden, ők ott vannak, de akkor a magyarok istenére, könyörgöm: mi miért nem?
Hiszen itt állunk mi is bundabotránnyal, bár válogatott játékosra az árnyéka még nem vetült, mert ők ahhoz sem elég firnyákosak, viszont van gazdasági válságunk, dögivel, unortodox gazdaságpolitikával, van Matolcsy Györgyünk is, meg német cégekre és cigányokra szabott szakképzésünk, szóval, valahogy az Isten is arra teremtett bennünket, hogy mi is ott legyünk a legjobbak között, de nem, nekünk valahogy sosem sikerül, most már biztosan nem, pedig látjuk, minden körülmény adott. És kár lenne Berlusconi nyomán azt mondani, hogy majd ha Orbán megbukik, mert a magyar focin már az sem segítene – kultúra ez, kérem szépen, kultúra kérdése az egész, egy-két fröccs talán segítene, valami kis lazaság, az a pimaszság, ami ott volt Májer arcán, az a nemtörődömség, ahogy Kiss Laci átemelt, a lendület, ahogy Nyíl szlalomozott, igen, nekünk is ott volna a helyünk, és ott lenne ő, Törőcsik, a legnagyobb, fröccshegyekkel, igazi passengerként, a nagy utazóként, és a meccsek után zöld gyepről álmodna, hálószaggató lövésekről, visszahúzó cselről és az igazán nagyokról, Fazekasról és Váradiról, és lógna a szájában a cigi, szisszenne a borban a szóda, táncoljatok, fiúk, Müllernek passzolna, utazz, Törő, álmodj közben, álmodban bőrözd be Mario Kempest, és igen, álmodban, azt a meccset ott mi nyertük volna, ilyen álmok ezek, legyünk hát Iggy Popok, lógjon cigi a szánkból, gyönyörű füst távozzon lelkünkből, utazzunk, és álmunkban ő, Törő legyen a világ legnagyobbja, mint az olaszoké Andrea Pirlo, ő legyen a legtüneményesebb, Ardiles feküdne csak a földön, ez a mi életünk, ez a mi valóságunk, és az olaszoké, igen, az olaszoké a mi csapatunk.
