Ungvári és Varga döntős a boksz Eb-n

A 48 kg-ban szereplő Ungvári István bejutott az elődöntőbe, s ezzel már biztosan érmes a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon, miután a keddi negyeddöntőben pontozással legyőzte a fehérorosz Anton Bekist. Az első ütéseket Anton Bekis vitte be, s amikor a sarokban megsorozta a hajdúsámsoniak 19 éves papírsúlyú versenyzőjét, többen attól tartottak, hogy a magyar fiú nem állja végig a nyolc percet.

Ám Ungvárit annál keményebb fából faragták. Remekül táncolva, jobbkezes ellenfele elől jobbra elforogva kiváló tempóban kontrázott, és fokozatosan átvette az irányítást. A negyedik menetben már azt csinált Bekissel, amit akart, s a közönség viharos tapsa közepette megszerezte a magyar küldöttség első liverpooli érmét. "Most még nem tudok nyilatkozni, annyira kifulladtam" - lihegett a balkezes Ungvári.

"Én a titkos esélyesek közé soroltam Pistát" - mondta Turu István, a válogatott egyik edzője, aki kiemelten foglalkozott Ungvárival a felkészülés során. "Akkora az ütése, mint a lórúgás, én csak tudom, mert edzéseken az én tenyeremet csapkodta. Egy kicsit fel kellett gyorsítanunk, s ez sikerült is."

A 60 kg-os Varga Miklós is elődöntős: a negyeddöntőben a grúz Koba Fakadzét győzte le pontozással. Az elődöntőben, csütörtökön az orosz Leonyid Kosztilevvel mérkőzik.

Fakadze kezdte jobban a könnyűsúlyú negyeddöntőt, 3-1-re vezetett az első menet végén, de látszott, hogy Vargának még vannak ütőkártyák a tarsolyában. Gyorsan kiegyenlített, s bár a grúz visszaszerezte a vezetést, már érezni lehetett, a hajdúsági fiú felülkerekedik. 6-5-nél vette át a vezetést, testre mért ütésekkel is puhította a grúzt, s a negyedik menetben már egyértelmű volt a fölénye. Győzelme a második liverpooli magyar érmet jelentette.

"Mit is mondjak? Kemény meccs volt, igyekeztem még nagyobb tempót diktálni, mint a grúz. Inkább érzésből bunyóztam, mint hideg fejjel, de úgy látszik, ezen a délutánon ez kellett" - mondta a mindig szűkszavú Varga, aki azért még hozzátette: "Csütörtökön az oroszt is meg akarom verni."

"Varga remekül, nagy szívvel bokszolt, és azok a testre mért ütései is alaposan meggyengítették grúz ellenfelét, amelyekre nem adtak pontot az ítészek." - tette hozzá Balzsay Károly szövetségi kapitány.

"Csodálatos liverpooli napok, már van két érmesünk, és a nagyágyúink még nem is bokszoltak a negyeddöntőben!" - lelkendezett Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke.

Az esti programban Bacskai Balázs (69 kg) lép kötelek közé - éremért.

60 kg, negyeddöntő: Varga Miklós-Koba Fakadze (grúz) p. gy. 8-6
48 kg, negyeddöntő: Ungvári István-Anton Bekis (fehérorosz) p. gy. 8-2

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.