Újabb zakó nőknek
Ismerjük el, nem csak odahaza, Újvidéken is élelmesek a vendéglátósok... Noha a szigorú biztonsági intézkedések keretében a Spens Aréna környékén a női kézilabda-világbajnokság mérkőzései alatt, illetve azok után egy órán át tilos alkoholt mérni a környező éttermekben és kocsmákban, itt is, ott is előkerülnek a kávésbögrék, s amikor a pincér „Capuccino!” felkiáltással érkezik a jól megrakott tálcával az asztalhoz, biztosak lehetünk benne: a csészékben sör habzik.
Némi élelmesség a magyar válogatott játékosaira is ráfért volna a csütörtök esti, románok elleni meccsen, különösen annak csapnivalóan gyengén sikerült második félidejében. Mert, ha több lett volna a finesz, bizonyára nem kell az asztalt ütnünk mérgünkben, miközben azt látjuk: egy erősen közepes képességű ellenfél négy góllal elintézi honfitársainkat. A vereség ténye önmagában sem öröm, hát még azt figyelembe véve, hogy annak nyomán a lehetetlent súroló feladat elé állította magát Hajdu János szakvezető csapata: utolsó csoportmérkőzésén legalább négy góllal kellett legyűrnie a még hibátlan (a románokat hárommal verő) német együttest ahhoz, hogy a nyolcaddöntőben jó eséllyel legyőzhető rivális várjon rá.
Ám a csodában a szurkolók egy része is kevéssé bízott. Legalábbis erre lehetett következtetni a pénteki lelátói látványból: amikor a két együttes játékosai felsorakoztak a pálya közepén, az előző napihoz képest nagyjából kétharmadnyian voltak a magyar drukkerek a tribünön. Persze így is szép látványt nyújtottak a piros-fehér-zöld lobogók, s mi egyébben reménykedhettünk volna: ezúttal a lányok is hasonlóan jól mutatnak majd játék közben a küzdőtéren...
És tényleg jól mutattak. Különösen Görbicz meg a románokkal szemben abszolúte formán kívüli Tomori produkciója érdemelte ki a pazar jelzőt, de a két kihagyhatatlan ziccert is kihagyó Vincze helyére beálló Vérten szintén remekelt a balszélen, s akadt néhány emlékezetes alakítása a gólvonal előtt szemaforozó Herr Orsolyának is. Noha a tizedik percben még a németek vezettek 4:2-re, a továbbiakban fordított az egy nappal korábbi önmagára nyomaiban sem emlékeztető magyar csapat, s csak magát okolhatta, hogy nem négy-, hanem csupán kétgólos vezetés állt az eredményjelzőn, amikor elérkezett a pihenő ideje (16:14). Fölvetődött persze a kérdés, hogy a hajrában, 16:13-nál vezetett akciót megelőzően Hajdu vajon miért nem kért időt, de aztán elhessegettük a kósza gondolatot, hiszen ha az együttes addigi négy meccsén összesen egyszer tette le a zsűriasztalra a T betűs táblát – azt is 229 percnyi játék után –, akkor miért éppen most látta volna elérkezettnek a pillanatot a tanácsadásra. Az elpuskázott lehetőség után persze sikerült gólt kapni az utolsó másodpercben...
Ezzel együtt minden várakozást fölülmúltak az első félidőben történtek, úgyhogy megvolt az ok a reménykedésre: a jó kezdésnek folytatása is lesz. De nem lett. Pedig Görbicz változatlanul tündökölt, csakhogy alig-alig akadt társa ebben a tekintetben, míg a másik oldalon Woltering kapus és a tarthatatlan átlövő, Susann Müller brillírozott. Bár 21:19-ig még állt a zászló, utána mindent elfújt a szél: az összességében kiegyensúlyozottabb németek – némi játékvezetői segédlettel – 27:26-ra nyertek úgy, hogy a vége előtt tíz másodperccel éppen Görbicz hibázott hétméterest.
Vagyis nemhogy a négygólos siker, még a győzelem sem jött össze, ami azt jelentette, hogy a magyar válogatott csupán csoportja harmadik helyét szerzi meg, ha csak a csehek meg nem viccelik a románokat.
