Újabb korábbi sztárjátékos ismerte be, hogy doppingolt

Újabb sztárbaseballozóról derült ki, hogy pályafutása alatt évekig doppingszereket használt: hétfőn Mark McGwire, a St. Louis Cardinals korábbi legjobbja közleményben ismerte be, hogy szteroidokat szedett.

A 46 éves sportember 1993-tól használt rendszeresen szteroidokat, ám állítása szerint nem azért, hogy jobb teljesítményt érjen el, hanem, hogy különböző sérülései gyorsabban gyógyuljanak, s az állandósult fájdalmait enyhítse.

"Az 1990-es bajnoki szezon előtt vettem be először szteroidokat, majd 1993-tól rendszeresen használtam kisebb adagokban - áll a közleményben. - Volt idő, amikor annyira el voltam keseredve az állandó fájdalmak miatt, hogy a visszavonuláson gondolkodtam. Azért vettem be a szereket, hogy gyorsabban gyógyuljak, és egyáltalán, normálisan érezzen magam."

McGwire 1987-től 2001-ig játszott a profi ligában, az MLB-ben, s karrierje során több rekordot is felállított. 1987-ben, az Oakland Athletics színeiben újoncként 49 hazafutást (home run) ütött, amit azóta sem tudott túlszárnyalni egyetlen elsőéves sem, míg 1998-ban, már a St. Louis játékosaként 70 hazafutással megdöntötte Roger Maris 1961-ban elért, 61-es csúcsát. Érdekesség, hogy utóbbi rekordját az a Barry Bonds javította meg 2001-ben (73), aki a THG-ügy egyik központi figurája volt, mint az akkor csúcsdoppingnak számító szert kifejlesztő BALCO-laboratórium állandó vevője.

A régóta doppingolással gyanúsított McGwire-hez hasonlóan tavaly februárban a jelenkor egyik legjobb ütője, Alex Rodriguez vallotta be, hogy 2001 és 2003 között tiltott teljesítménynövelőt használt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.