Újabb főszponzor fordított hátat a NOB-nak

Mostantól nem sok közük lesz az olimpiai mozgalomhoz a hintőporoknak, a popsitörlőknek és a fültisztító pálcikáknak – ez a NOB-bal kapcsolatos legfrissebb hír rezüméje, ám a gyanútlan olvasót nyilván birizgálja a kérdések kérdése: miért, eddig volt?

Naná – szól a felelet –, méghozzá nem is kevés. A testápoló-készítményeiről nevezetes amerikai világcéget, a Johnson and Johnsont mostanáig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tizenkét legfőbb támogatójának egyikeként jegyezték, vezetői azonban közölték: a vállalat nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését a NOB-bal "más üzleti prioritások" miatt.

Nagy ügy – kommentálhatnánk a történetet némi éllel, csakhogy a helyzet úgy áll: lehet, hogy tényleg az... A J&J ugyanis – a Kodak, a Lenovo és a Manulife után – már a negyedik, amely a NOB úgynevezett Top-programjának szereplői (vagyis a legjelentősebb szponzorok) közül bedobja a törölközőt. Főleg, hogy korábban a küszöbön toporogtak a multik, s alig győzték kivárni a sorukat...

Bár időközben az említett Lenovo helyett "beugrott" az Acer, azért csak-csak megfogalmazódik: vajon mi állhat a visszatáncolások hátterében? Ahogyan mondani szokták, lennének tippjeink.

Az első helyen természetesen a gazdasági világválság említhető, s ha valóban ez a legfőbb indok, akkor Lausanne-ban legföljebb szentségelhetnek, önvizsgálatra még semmi szükség. Ellenben ne zárjuk ki, hogy a vonzódás "csökkenésének" valami más oka is lehet. Például, hogy az olimpiai programban szereplő sportágak némelyike már kevéssé "nyerő" a nagy közönséget, a látványt, a sok pénzt kedvelő szféra köreiben, amely – meglehet – mást, modernebbet, haladóbbat, a kor követelményeihez jobban igazodót szeretne látni a műsorban. Aztán ott van még a dopping kifogyhatatlan, s egyre gyomorforgatóbb témaköre is, úgyhogy választék a magyarázatra éppenséggel akad bőven.

Hogy mi az igazság, az az elkövetkező hetekben-hónapokban jó eséllyel kiderül, mindenesetre, ha a "széria" folyatódik, az nem akármilyen érvágás lesz a NOB számára. A minimum négy évre, de többnyire inkább két olimpiai ciklusra csatlakozó csúcsszponzorok jelentőségéről csak annyit: a bizottság bevételei a Top-programból 2005 és 2008 között 866 millió dollárt tettek ki. (Igaz, a teljes támogatói és televíziós jogdíjakból befolyó összbevétel meghaladta a 3,5 milliárdot.)

Jó hír, hogy a NOB marketingbizottságának elnöke, Gerhard Heiberg máris jelezte: egyáltalán nem aggódik.

A TOP-programhoz társultak száma jelenleg kilenc. Íme, a díszes társaság: Coca-Cola, Atos Origin, General Electric, Acer, McDonald’s, Omega, Panasonic, Samsung, Visa.

Rezeg a léc az olimpiai szponzoroknál
Rezeg a léc az olimpiai szponzoroknál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.