Úgy nem fut senki más

Már megint az a jamaicai... Usain Bolt vasárnapi sprintgyőzelme után a nők 100 méteres síkfutásában is karibi versenyző volt a leggyorsabb: a papírformának megfelelően a címvédő – a legutóbbi két olimpián egyaránt aranyérmes – Shelly-Ann Fraser-Pryce nyert a legrövidebb távon.

A siker mellé különleges cím is járt: ő lett az atlétika történetének első háromszoros világbajnoka ebben a számban.

Hármas befutó: Fraser-Pryce (jobbról), Schippers és Bowie a női 100 m céljában
Hármas befutó: Fraser-Pryce (jobbról), Schippers és Bowie a női 100 m céljában
Lucy Nicholson / Reuters

Mögötte már borultak az oddszok: kisebb meglepetésre az Eb-győztes holland Dafne Schippers ért célba a második helyen, megelőzve az amerikai Tori Bowie-t. A pekingi vb harmadik napján a férfiak 3000 m-es akadályfutásában és női 10 ezren is kenyai győzelem született. Az előbbi versenyben ráadásul az első négy helyen az afrikai ország sportolói érkeztek a célba, az idén mindeddig remeklő amerikai Evan Jager pedig csak hatodikként futott be.

A nagy érdeklődéssel várt férfirúdugrásban a kanadai Shawnacy Barber végzett az első helyen, míg Renaud Lavillenie-nek be kellett érnie a (tripla) holtversenyes harmadik pozícióval. A franciának olimpiai bajnoki címe már van, de a vb-koronára továbbra is várnia kell.

Eredmények. Férfiak. 3000 m akadály: 1. Ezekiel Kemboi (kenyai) 8:11,28, 2. Conseslus Kipruto (kenyai) 8:12,38, 3. Kiprop Kipruto (kenyai) 8:12,54. Rúd: 1. Shawnacy Barber (kanadai) 590, 2. Holzdeppe (német) 590, 3. Wojciechowski, Lisek (mindkettő lengyel) és Lavillenie (francia) 580-580. Nők. 100 m: 1. Shelly-Ann Fraser-Pryce (jamaicai) 10,76, 2. Schippers (holland) 10,81, 3. Bowie (amerikai) 10,86.

10 000m: 1. Cheruiyot (kenyai) 31:41,31, 2. Burka (etióp) 31:41,77, 3. Infeld (amerikai) 31:43,49. Hármas: 1. Caterine Ibargüen (kolumbia) 14,90, 2. Knyazyeva-Minenko (izraeli) 14,78, 3. Ripakova (kazah) 14,77.

Nem mindig magasabbra

Érdekesség, hogy férfi rúdugrásban mintha megállt volna az idő. Vagy inkább visszafordult volna...

Az utóbbi két évtized világbajnokainak eredményeit böngészve kiderül, hogy a szakág „örökös” uralkodója, az ukrán Szergej Bubka már húsz évvel ezelőtt is magasabbra repült, mint a most, Pekingben győztes kanadai Shawnacy Barber. Nem beszélve az ausztrál Dmitri Markovról: ő 2001-ben tizenöt centit „vert” az idei aranyérmesre.

2015: Shawnacy Barber (kanadai) 590, 2013: Raphael Holzdeppe (német) 589, 2011: Pawel Wojciechowski (lengyel) 590, 2009: Steven Hooker (ausztrál) 590, 2007: Brad Walker (amerikai) 586, 2005: Rens Blom (holland) 580, 2003: Giuseppe Gibilisco (olasz) 590, 2001: Dmitri Markov (ausztrál) 605, 1999: Makszim Taraszov (orosz) 602, 1997: Szergej Bubka (ukrán) 601, 1995: Szergej Bubka 592.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.