Tucatsiker

A Szolnok pólósainak múlt hét végi Ferencváros elleni, megsemmisítő különbségű bajnoki győzelme (18:3) után Cseh Sándor edző feladata nem az önbizalom-növelés volt, hanem a játékosok földön – pontosabban vízben – tartása.

Mindenki arra számított ugyanis, hogy az OB I-es kiütés ellenére, na meg annak dacára, hogy a rivális Partizan Belgrád együttese elveszítette eddigi egyetlen mérkőzését, a Jug Dubrovnik ellen nem lesz könnyű dolga a Tisza-parti gárdának a Bajnokok Ligája B jelű középdöntőcsoportjának harmadik fordulójában.

Aztán mégis könnyű lett. Noha Mandics szerezte meg a vezetést a vendégeknek, a szolnoki nézőtéren senkinek sem volt ideje tövig rágnia a körmét: az egész este remeklő Alekszics mindjárt egyenlített is, méghozzá bődületesen nagy góllal (1:1). A hazai közönség ezután Varga Dénes és Alekszics magánszámát élvezhette: a kettős testvériesen megosztozott a gólokon, s a nagytábla csakhamar 4:1-et mutatott. Bár a szerbek többet hibáztak, az addigi két BL-meccsét is megnyerő Szolnok szintén gyakran volt pontatlan: már-már úgy tetszett, a magyar alakulat magára húzza az ellenfelet, amely időközben egygólosra olvasztotta a hátrányát.

Ám 6:5-től védekezést váltott, és megrázta magát a Cseh-legénység, a belgrádiaknak pedig ettől fogva gyakorlatilag esélyük sem maradt. A hazai szakvezető mégsem volt elégedett a látottakkal: bár bevallottan nem várt gálaelőadást fiaitól, azért kaptak tőle némi fejmosást az „alibizések” miatt. Az időkérés használt: Vámos gyorsan belőtte a hetediket, majd Mitrovics duplázott, a vége pedig – felejthető játék ide vagy oda – éppen tucatnyi szolnoki gól és sima siker lett (12:7).

Győzelem az A csoportban is: Brescia (olasz)–Eger 3:7.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.