Tour de France: Holdjáró kerékpár
Pedig nem akármelyik hegynek mutatott vasárnapi gesztusával fityiszt. Itt esett le holtan kerékpárjáról 1967-ben a brit Tom Simpson, aki alkohollal és amfetaminnal próbálta legyőzni a holdbéli tájra emlékeztető provence-i hegycsúcsra vezető, 21 kilométer hosszú, 1600 méter szintkülönbségű emelkedőt. Brian Holm korábbi dán versenyző szerint ez a haláleset minden kerékpárost megérint, amikor erre a hegyre küzdi fel magát. „Profiként a cél közelében már a végkimerülés szélén állsz, úgy érzed, itt halsz meg, és ha elhaladsz ott, ahol valóban elhunyt valaki, kiráz a hideg” – idézte a Spiegel Online az idei versenyt csapatfőnökként követő szakembert.
Az Eurosport közvetítésében látni lehetett, ahogyan a Mont Ventoux-ra vasárnap elsőként felérő – szinte felsprintelő – Christopher Froome a célvonal mögött öklendezik, és az ájulás szélén áll. Jó tudni, hogy legalább a csúcson teljesen elkészült az erejével, mert az, amit addig láthatott a néző, egyenesen meghökkentő volt. Az összetettben vezető kerekes úgy hagyta ott ellenfeleit, mint aki átszállt egy motorkerékpárra. Ilyet Lance Armstrong tudott nemrégiben. Az pedig nyilvánvaló, mitől volt a texasi olyan erős...
Antoine Vayer számára nem kérdéses, hogy Froome is tiltott teljesítményfokozókat használ: másként nem magyarázhatók az éllovas produkciói. A kerékpársport tragédiáját hűen jelképezi, hogy az idén századszor megrendezett Tour legtöbbször idézett személyiségeinek egyike Vayer, holott ő nincs is ott a karavánban. A francia szakember korábban edzőként dolgozott a kilencvenes évek legnagyobb botrányát okozó Festina-csapatnál. Látta, miként működött a szisztematikus dopping, ami az istálló kifejezést is új megvilágításba helyezi a kerékpársportban. Most ő küzd – a vad reakciók szerint – a leghatásosabban a tiltott szerek ellen. Kifejlesztett egy módszert, amellyel – szerinte – egyszerűen megmondható, hol van személyre szabottan a fizikai teljesítőképesség határa, és ehhez laboratóriumra sincs szükség. A testtömeg és az egyes emelkedők leküzdésére igénybe vett idő alapján ugyanis Vayer kiszámolja, hány wattnak felel meg az adott teljesítmény.
A Festinánál három év alatt 24 telepumpált kerekes erejét mérhette fel a gyógyszerezés előtt és után. Saját tapasztalatára támaszkodva húzta hát meg a határokat. Úgy véli, legalább ötórás szakasz végén álló, minimum húsz percig tartó emelkedőn 410 watt jelenti a tiszta emberi teljesítmény csúcsát. Táblázataiban sárga színnel jelöli a „gyanús” tartományt (410–430 W), narancs mutatja a „csodaszámba menő” produkciót (430–450), míg e fölött jön a pirosra festett „mutáns” kategória. A századik Tour előtt közzétette az 1982 óta a hegyi befutókon mutatott teljesítményeket. A listán a sárga és a narancs szín dominál, de a kilencvenes évek végén elérkezett a mutánsok fénykora. Annak, aki felkiáltana, hogy lám, első Tour-győzelme során Armstrong az emberileg indokolható zöld zónában maradt, megismételjük: az amerikai bevallotta, hogy akkor is doppingolt. A zöld szín sokkal inkább a tiltott szereket kis kihágásnak tartó emberek számára figyelmeztetés. Nem igaz, hogy Armstrong az összes doppingoló között volt a legerősebb, hiszen az adatok szerint neki kezdetben ahhoz is kellett a gyógyszer, hogy a normál edzéssel elérhetőt összehozza!
És Froome? Vayer számítása szerint az Ax 3 Domaines csúcsára olyan teljesítménnyel jutott a brit, amely a csodával határos, és biológiai szempontból megmagyarázhatatlan. Froome és csapata, a Sky mégis kísérletezhet az indoklással, hiszen a sajtótájékoztatóin szinte csak doppinggal kapcsolatos kérdést kap. A Kenyában született szófukar Froome a kerekesek új generációját képviseli. Nem kéri ki már a kérdéseket, nem üvölti le a kritikus tudósítók fejét, ahogyan tette azt nemegyszer a texasi mutáns. A mostani sárga trikós eddig nyugodtan magyarázta, hogy ez már új korszak, a dopping hatalmas gondot jelent, de esélyt kell adni, hogy a fiatalok is bizonyíthassanak, ám hétfőn elveszítette a türelmét, s tiltakozott, hogy élete legnagyobb sikere után hazugnak és csalónak titulálják, miközben semmi rosszat nem tett.
A Sky könnyen javíthatná sztárjának szavahihetőségét: a Movistar például közzéteszi versenyzőinek wattban mért teljesítményét (a Vayer-szám becslésen alapszik, és nem veszi figyelembe a szél hatását a versenyzőre). Legalább az egykerekező Saganban hihetünk: ő húsz perc hátrányt kapott Provence kegyetlen hegyén.
Furcsa a helyzet. A szemünk előtt születik egy nagy bajnok, a múlt bűnei azonban azt súgják: ne örülj, kételkedj! Froome-ot a vasárnapi befutón kifütyülték a nézők, pedig a magaslatra csak a sport fanatikusai másztak fel. A brit négyperces előnye az összetettben valósággal behozhatatlan. A szervezők brutálisan nehéz utolsó hetet találtak ki annak reményében, hogy csak ez után dőljön el, ki lesz a Tour győztese. Könnyen lehet, a sors azzal bosszulja meg őket a kegyetlen alpesi szakaszokért, hogy azok aláássák a sport és bajnokai hitelességét.
Izgalmat most már nem az összetett verseny, csak a laborvizsgálat hozhat.
