Az egyik legnagyszerűbb spanyol játékos, akit az elmúlt időszakban már leírtak, eltemettek, megaláztak, gólképtelensége okán rossz ómennek tartottak, Fernando Torres vitathatatlanul az Eb gólkirálya lehetett volna. Dacára annak, hogy ezen a tornán is alig-alig jutott szóhoz, kevés idő adatott neki, a döntőig két gólt rúgott, s a labdarúgás napjainkra olyan sportággá vált, hogy a góllistán előtte állók mind-mind csak hármakat rúgtak, nehéz a center élete, no.

Torres a 76. percben beállt, s ami az első olasz–spanyol meccsen nem sikerült neki, most kapásból: villámgyorsan bevette Buffon kapuját. Ő is a hármasok közé lépett. Látszott rajta, hogy nagyon megy a játék, minden idegszálával a gólszerzésre koncentrál, és nem elérhetetlen, hogy egy ilyen számára rettenetes szezont (azért ne vicceljünk: BL-győztes és akkor már tudni lehetett, Európa-bajnok játékosról van szó) Eb-gólkirályként zárjon le, ami azért mégiscsak más.

Megvolt a lehetősége a négyhez. Pár perccel a meccs vége előtt kihagyhatatlan ziccerben kapta a labdát. Semmi dolga nem volt vele – Buffonnak esélye sem lett volna –, ám az ezerszer leírt Fernando Torres, aki megkapta az esélyt az élettől arra, hogy gólkirállyá válhasson, finoman tovább passzolta a labdát az előző percekben – az EB-n először – pályára küldött Matának, hogy ő rúgja be a kihagyhatatlant.

Belőtte. Fernando Torres pedig a sok-sok háromgólos között csak úgy lett gólkirály, hogy neki volt a lehető legkevesebb játéklehetősége.

Tulajdonképpen nem is szól ez a kis történet semmiről, egy nagy mérkőzés egyetlen pillanata volt csupán, nem volt benne igazán semmi különleges, fölkavaró, tulajdonképpen még csak fölemelőnek sem nevezném, mert mindenki, aki ott volt, természetesnek élte meg, hogy úgy történtek az események, ahogy, és talán épp ez a természetesség az, amiért egyszerűen nem lehet eléggé örülni annak, hogy a spanyolok állnak Európa és a világ tetején, hiszen valójában csak arról van szó, hogy ezek ott lenn, a gyepen, nemcsak káprázatos focisták, hanem nagyon jó srácok is.

Eb-csapat: Buffon – Abate Pique, Ramos, Jordi Alba – Pirlo, Xavi, Iniesta, Montolivo – Pavljucsenko, Cassano.