Elsőre azt mondaná az ember: sima ügy, a Chelsea szépen kitömi a „Galatát”. Volt már ez így: 1999-ben Isztambulban 1-0-ra, Londonban 5-0-ra nyertek az „arisztokratikus kékek”. Ám azóta kilenc nemzetközi kupameccset vívott angol vetélytársakkal a Galatasaray, és feltűnő mérlege: 3 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség.

A szigetországban ugyan még nem nyert, de legszebb eredményeit történetesen angol csapatokkal szemben érte el, hiszen az UEFA Kupa ezredfordulós elődöntőjében a Leedset ejtette ki (2-0, 2-2), majd a koppenhágai döntő tizenegyes-párbajában az Arsenalt múlta felül.

 

A hazatérő. Didier Drogba Galatasaray-mezben Murad Sezer / Reuters

Legutóbb viszont a kilencedik helyen álló Karabükspor vendégeként „ikszelt” (0-0) a török bajnokságban... S a brit bukmékerirodák minden egyes fontra kétszázötvenet szurkolnának le a vakmerő fogadónak a Galatasaray BL-diadala esetén. A Chelsea elsősége tizenkétszeres pénzt érne: ez azért már értelmezhetőbb. Samuel Eto’o, a házigazdák kameruni csatára mégis igyekszik figyelmeztetni a könnyű esti szórakozásra készülőket: „Az isztambuli 1-1 nem rossz, de még nem dőlt el semmi. Másként: minden kérdés nyitott.”

Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy az emocionálisan leginkább érintett labdarúgó egy másik afrikai játékos, Didier Drogba lesz. A török klub elefántcsontparti légiósa nyolc évet töltött a Chelsea-nél, és nem is tagadja, hogy felemás érzésekkel érkezik a jól ismert pályára. Számára a legjobb az volna, ha mindkét csapat továbbjuthatna, de ez az, ami lehetetlen.

A vendéglátók hívei ugyanígy vélekednek a Galatasaray sikeréről is, ám inkább csak magukat szuggerálják a bajnokságban az Aston Villától elszenvedett, José Mourinho edzőt „természetesen” kiborító 0-1 után. A vereség azzal jár, hogy a vesztett pontokat tekintve a Manchester City már jobban áll a Chelsea-nél, ráadásul a Liverpool és az Arsenal is szorongatóan közel van...

De a BL talán még ennél is nagyobb teher. A Chelsea-nek ezúttal Angliáért is játszania kell, mert a Premier Liga két képviselőjét már kiiktatták a kontinentális mezőnyből, és a holnap pályára lépő Manchester United is aggasztó helyzetben van. (Az már csak savanyú hab az ehetetlen tortán, hogy újabban az Európa Ligából is hullanak az angolok.)

Ami a nemzetközi futballvilágot illeti, a szigetországi kilátások a Stamford Bridge-ről a legkedvezőbbek, már csak azért is, mert hiába van a Galatasaray kispadján török válogatottak sora, ez manapság korántsem jelent annyit, amennyit tíz-tizenkét éve jelentett. A Chelsea szinte angolmentesített középpályás és támadószekciója viszont módfelett labdabiztos, még úgy is, hogy a védelemből Londonban előre vitt brazil David Luiz – sérülése miatt – nem játszik.

Nélküle is ott van (az egy szem brit, Frank Lampard mellett) három honfitársa, Ramires, Oscar és Willian, valamint a szintén kitűnő belga Eden Hazard, akit Mourinho „a világ legtehetségesebb fiatal futballistájának” kiáltott ki. (Kérdés, mit szólt ehhez helyben Oscar vagy Willian, hogy a „barcelonai” Neymart már ne is említsük.) Érdekes módon, az úgynevezett éket illetően már több a gond, mert Eto’o és Fernando Torres is volt jobb.

A Chelsea tábora mindkettőnél szívesebben látná Drogbát...

Nem az ellenfél csapatában.