Tizenegyedikként zárt a Hirling, Varga evezős duó

A könnyűsúlyú kétpárevezősök között érdekelt Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős ötödik lett szombaton a B döntőben, így összesítésben a 11. helyen fejezte be a londoni olimpiát.

A magyar duó féltávnál, 1000 m-nél még a negyedik pozícióban haladt utolsó pályáján, a hajrában azonban nem tudott erősíteni, s visszaesett.

A kettős harmadszor szerepelt az ötkarikás játékokon: Athénban a pontszerző ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. pozícióban zártak, utána szét is váltak, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.

A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos duó már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.

Hétfőtől a kajak-kenusok - köztük a 13 magyar - veszik birtokba a brit fővárostól 40 km-re fekvő Eton Dorney központot.

Sok örömre nincs ok. Varga Tamás (b) és Hirling Zsolt is befejezte az olimpiai versenyzést
Dorney, 2012. augusztus 2. Varga Tamás (b) és Hirling Zsolt a 2012-es londoni nyári olimpia férfi könnyűsúlyú kétpárevezőseinek elődöntője után Windsor közelében, a Dorney falu melletti Eton Dorney evezőspályán 2012. augusztus 2-án. A magyar egység ötödikként a B döntőbe jutott. MTI Fotó: Kovács Tamás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.