Tejbegrúz?

Valószínűleg profi ökölvívó-karrierjét lezáró mérkőzését vívja Erdei Zsolt ma este Kecskeméten. Ellenfele a grúz Salva Dzsomardasvili lesz. A két bunyós a Boksz Világszervezet Európa-bajnoki címéért küzdmajd a gálán, amelyen BedákZsolt is kötelek közé lép, ugyancsak Európa-bajnoki övért (tv: M1, 21.30). Hogy valóban búcsúmérkőzés-e a főműsor, az némileg bizonytalan, mert Erdei korábban nyilatkozott már úgy is: esetleg, ha jól megy, ha érzi magában a tüzet, akkor talán nem akasztja szögre a kesztyűt. Abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy a grúz ellenféltől nincs félnivalója.

Dzsomardasvilit jelenleg a világranglista 177. helyén jegyzi a BoxRec. Ugyanebben a lajstromban Erdei a 23. helyet foglalja el. S önmagában ez még nem fejezi ki a két ökölvívó között lévő „ég és föld” különbséget. Ám a mérkőzéseiken nyújtott teljesítmények, az eredményeik már többet és meggyőzőbben beszélnek.

A grúz bokszoló huszonhét éves, eddig harminchat mérkőzést vívott, hatszor kikapott. Legyőzői és legyőzöttjei között nem találunk olyan márkás neveket, amilyeneket Erdei mérlegében. Legerősebb ellenfele talán a most a 19. helyre sorolt francia Nadjib Mohamedi volt, akitől tavaly májusban a harmadik menetben kiütéses vereséget szenvedett. Ennek a meccsnek nem is az ütésstatisztikája az érdekes – jószerével csak a francia talált –, sokkal inkább az, hogy Dzsomardasvili a három menet alatt ötször küldte magát padlóra. Egyszer a lendület vitte le, négyszer célt tévesztett, „elhajított” ökle után repült; valójában beleesett saját ütésébe. Ezenkívül kétszer számolt rá a bíró, míg harmadszorra leállította a mérkőzést. Tegyük hozzá: mindezek csupán egymeccses benyomások, amelyekről azonban azt gondoljuk, hogy mondanak valamit Erdei ellenfelének harcértékéről.

Nincs kizárva a jobb forma, a felkészültebb kiállás (bár nem ezt ígéri a versenysúly pénteki szaunás megmentése). De még akkor is… Erdei mögött nem pusztán 34 győztes mérkőzés van, hanem szakmailag magasra értékelhető, világszínvonalú sportteljesítmény. Igaz, legutóbbi mérkőzését, amelyet a múlt év márciusának végén vívott az orosz Gracsovval, vereségként jegyzi a statisztika, ám szurkolók és szakemberek zömmel egyetértenek abban, hogy Erdei azt a találkozót is megnyerte. A pontozóbírók – fogalmazzunk finoman – másképpen látták...

Erdei a magyar profi ökölvívás legsikeresebb alakja. Remek amatőrkarrier után – magyar bajnok, Európa-bajnok, világbajnok, olimpiai harmadik helyezett volt –2004-ben lett világbajnok a hivatásosok között félnehézsúlyban. Fölényes ökölvívást bemutatva Julio Cesar Gonzalest verte 12 menetben. Címét éveken át sikerrel megvédte, majd 2009-ben egy grádiccsal feljebb lépett, és cirkálósúlyban is világbajnoki címet szerzett Giacobbe Fragomeni ellen, hőstettszámba menő mérkőzésen.

Sporttörténeti helyét azonban nem csak a sikeres mérkőzések alapján lehet és kell meghatározni. Ami őt messze az átlagmezőny fölé emelte, az a stílusa, felfogása, az a késztetés, hogy megmutassa, mit is kell az ökölvívással kifejezni, mi a mondanivalója ennek a sportnak, szemben az ököllel való pusztítás barbár igényével. Erdei mindig rendkívül okos, mondhatni, intellektuális bokszot művelt, amit kivételes technikai képzettsége, taktikai érettsége, fizikai adottsága, kézgyorsasága tett lehetővé. No és az elszántsága, a feladás számára erkölcsi képtelensége, vagy – ahogyan mondani szokás – a nagy szíve, amely átlendítette elő-előforduló holtpontjain, az izmok közegében keletkező pániknak a tekintetéből is kiütköző periódusain.

Erdei karrierjének szomorú oldala, hogy fénykorában nem sikerült tehetségéhez méltó ellenfelet kapnia, és az utóbbi néhány esztendőben sem jött össze a nagy meccs. Minden bizonnyal – különösen, ha a ma esti mérkőzése búcsúzás lesz –már nem is fog.

Feltehetően Dzsomardasvili ellen nem lesz szüksége mindarra a munícióra, amelyet életművében felhalmozott. Persze egy bokszmeccsen váratlan események is előfordulhatnak. De bárhogyan alakuljon is ez a találkozó, Erdei Zsolt már letette az asztalra azt, amit a körülmények lehetővé tettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.