Bundabotrány: tavasszal játszották itthon a két 'megvett' meccset

A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint áprilisban és májusban játszottak két olyan magyarországi labdarúgó-mérkőzést, amelyek érintettek a megvesztegetési botrányban.

A német napilap keddi összeállításában a botrányban érintett országok kapcsán mindenekelőtt a gyanúba keveredett németországi mérkőzéseket sorolta fel, majd egy-egy mondatban utalt Szlovéniára és Magyarországra, ahol - mint írta - egyaránt élvonalbeli találkozók szerepelnek a listán. Az újság szerint Magyarországon egy budapesti klub két mérkőzését vizsgálják, amelyeket állítólag áprilisban és májusban játszották.

Itt megtekintheti a tavalyi bajnokság jegyzőkönyvét. A fordulók eredményei közül a 21. játéknaptól a bajnokság végéig játszottak a két említett hónapban a csapatok. A fővárosi klubok között volt az Újpest, a Honvéd, az MTK, a REAC és a Vasas. (A grafika alatt a cikk folytatódik)

A Süddeutsche Zeitung nem nevezte meg a szóban forgó budapesti klubot, a Bild című napilap ugyanakkor az elmúlt hét végén az Újpestről tett említést. A megvesztegetési botrányt múlt pénteken leleplező bochumi államügyészség hivatalosan kilenc érintett országról, köztük Magyarországról számolt be. Az ügyészség és a rendőrség azt állította, hogy Magyarországon 13 első osztályú mérkőzésre terelődött rá a megvesztegetés gyanúja.

Az ingerült Hemingway a 'görény' játékosokról

„Remélem, az Újpest úgy beperli a német Bildet, amely leírta a nevét ebben az ügyben, hogy az újság gatyája is rámegy" - mondta a Nemzeti Sportnak a Honvéd első embere.

Mi a baj azzal, ha egy klubot megnevez egy németországi ügyészség? - kérdezte az NS.

„Az, hogy itt nem a klubról van szó - magyarázta George F. Hemingway. - A klub akkor bundázik, ha a vezető akarja ezt, ő befolyásolja az eredményt, ilyesmi történt az olasz Juventusnál. Ami most kipattant, abban néhány játékos érintett, akik görények, akikből patkányok lesznek. Sarokba szorítva rávehetők arra, hogy nyüszítve mondják el a részleteket. Mindent megtudunk, ezt jósolom, és akiket elkapnak, örökös eltiltásra számíthatnak."

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.