Talmácsi 28-assal versenyez a 250-esek között

Ilyen se nagyon volt még: nem lesz 1-es rajtszámú motor a gyorsasági világbajnokság 2009-es futamain.

Az idén nyolcadik vb-címét begyűjtő Valentino Rossi – jó szokásához híven – továbbra is 46-ossal versenyez; a 250-ben megkoronázott Marco Simoncelli is ragaszkodik a jól bevált 58-ashoz, a 125 kcm-ben első francia Mike di Meglio pedig géposztályt váltott, ezáltal automatikusan „megfosztva” magát a legelőkelőbb rajtszámtól.

Amint az a Nemzetközi Motoros Szövetség nem hivatalos rajtlistájából kiderül, a legnagyobb mozgás a 250-eseknél volt, ám ebben nincs semmi meglepő. Két világbajnok is följebb lépett: a már említett Di Meglio mellett a tavalyi világbajnok Talmácsi Gábor is a negyedlitereseknél folytatja. Ami a magyart illeti, ő egyszemélyes csapatban szerepel majd, az ideiglenes – és esetleg véglegesítendő – név a Balaton Racing Team. A csapatfőnök továbbra is a spanyol Jorge Martinez – aki „mellesleg” megtartotta saját istállóját is –, és a Talmácsi alá tett gyári Apriliát a megszokott szerelői csapat és mérnök készíti fel. És ha már a rajtszámokkal kezdtük: Gábor is változtatott, többszörösen is kényszerből. Egyrészt az idén „használt” 1-es már nem illeti meg, másrészt az általa kedvelt 14-es foglalt: a három idényt a 250-esek között letudó, az idén 73 ponttal a 13. helyen záró thaiföldi Ratthapark Wilairot ezzel a rajtszámmal versenyez, ezért Talmácsi kényszerből a 28-ast választotta.

Továbbra is ebben a géposztályban versenyez Tóth Imre: a Tóth csapatban a másik motoron Hector Barberát Mattia Pasini váltja. A negyedliteresek mezőnye elképesztően erős, négy korábbi világbajnok is rajthoz áll, és itt maradt az idén ezüstérmes Alvaro Bautista is.

Némi meglepetésre Talmácsi „örökös” vetélytársa, Mika Kallio jövőre a MotoGP-ben szerepel, de aligha reménykedhet a tőle megszokott dobogós helyezésben. Nem is csupán azért, mert újonc a királykategóriában, hanem azért, mert minden nagymenő folytatja. Az aktuális uralkodó Rossi mellett indul csapattársa, a kétszeres 250-es világbajnok Jorge Lorenzo, továbbá a tavalyi első Casey Stoner, a tavalyelőtt megkoronázott Nicky Hayden, és akkor még nem is említettük Dani Pedrosát, Andrea Doviziosót, Alex de Angelist, James Toselandet. A nagy visszatérő a kétszeres vb-második, kilenc futamgyőzelemmel büszkélkedő Sete Gibernau, aki 2006-ban visszavonult, átadva Ducatiját Stonernek, aki köszönte, és világbajnok lett a motorral.

A legkisebbeknél a szokásos tinitülekedés várható: a legnépesebb mezőnyben megjósolhatatlan, kit koronáznak meg az esztendő végén, akkora a tolongás. A névsort elnézve megállapítható, hogy Talmácsi éppen a kellő időben „öregedett” ki innen.

A 250 kcm pilótalistája a sorozat honlapja alapján:

rajtszám:     név:                             csapat:

4.    Aojama Hiroi (japán)              Scot Racing Team 250cc

7.    Axel Pons (spanyol)               Pepe World Pons WRB

8.    Bastien Chesaux (svájci)        Racing Team Germany

9.    Toni Wirsing (német)              Racing Team Germany

10.    Tóth Imre                             Team Tóth Aprilia

12.    Thomas Lüthi (svájci)            Emmi - Caffe Latte

14.    Ratthapark Wilairot (thaiföldi) Thai Honda PTT SAG

15.    Roberto Locatelli (olasz)       Metis Gilera

16.    Jules Cluzel (francia)             Matteoni Racing

17.    Karel Abraham (cseh)            Cardion AB Motoracing

19.    Alvaro Bautista (spanyol)      Mapfre Aspar Team

21.    Héctor Barbera (spanyol)       Pepe World Pons WRB

25.    Alex Baldolini (olasz)             WTR San Marino Team

28.    Talmácsi Gábor                     Balaton Racing Team 250cc

35.    Raffaele de Rosa (olasz)       Scot Racing Team 250cc

41.    Aleix Espargaro (spanyol)     Campetella Racing

48.    Tomizava Soja (japán)            Team Cip

51.    Stevie Bonsey (amerikai)         Aprilia Madrid

52.    Lukas Pesek (cseh)               Auto Kelly - CP

58.    Marco Simoncelli (olasz)         Metis Gilera

63.    Mike di Meglio (francia)         Mapfre Aspar Team 250cc

75.    Mattia Pasini (olasz)            Team Tóth Aprilia

TALMÁCSI Gábor és Stefano FAVARO menedzser
TALMÁCSI Gábor és Stefano FAVARO menedzser
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.