Szűk Körben lenne jó

Az utóbbi idők legszebb poénjának tartják pingpongos berkekben, hogy Generációk csatája címmel kétnapos sportági ünnepet rendeznek szűk két hónap múlva a budapesti Körcsarnokban.

Az ötlet valamikor tavasszal pattant ki a sokszoros válogatott, hatszoros egyéni magyar bajnok Fazekas Péter fejéből. Akkor, amikor a Facebookon egy játékostársával chatelt, s arról folyt a diskurzus: milyen jó is lenne, ha a hazai versenyeken a külföldön légióskodók is rendszeresen részt vennének, vagy ha a csapatbajnokságokban még aktív, az egyéni viadalokon azonban csak nagy ritkán szereplő korosabb, de még mindig „életveszélyes” spílerek is asztalhoz állnának.

Faházi, a parketta ördöge
Faházi, a parketta ördöge
Fotó: Zuglói Lapok

Fazekas gondolt egy nagyot, s elhatározta: legalább egyetlen esemény keretében összehozza az asztaliteniszezők nagy csapatát. Ám az elképzelés túlhaladta önmagát, minden várakozást fölülmúló fogadtatása nyomán alaposan kinőtte eredeti kereteit. Olyannyira, hogy maga a verseny immár felvezetés csupán a másnapi nagy attrakcióhoz.

December 19-én tartják azt a férfi- és női viadalt, amelyen a jelenlegi hazai mezőny meghívottjai vesznek részt: a legfiatalabb játékos 17, a legidősebb 50 esztendős lesz. A férfiak küzdelmének döntőjét csak másnap rendezik meg azon a gálán, amelynek programját igyekeztek úgy összeállítani, hogy a könnyed szórakozásra vágyók igényeit éppúgy kielégítsék,mint a komoly játékra kíváncsiakét.

– Nem akármilyen szerencsénk volt az időpontválasztással, hiszen a magyar szövetség éppen azokban a napokban lesz kereken kilencvenéves, ráadásul az idén harmincöt esztendeje annak, hogy a Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor összetételű csapat megszerezte a mostanáig utolsó világbajnoki címünket – mondja Fazekas, aki játékostársa, Kovács László segítségével szervezi az év hazai asztalitenisz-eseményét. A fesztiválon természetesen az említett trió tagjai is fellépnek, sőt: Klampár régi nagy riválisával, a svédek négyszeres világbajnoki aranyérmesével, Mikael Appelgrennel is megmérkőzik. December 20-án ott lesz a Körcsarnokban egy másik skandináv legenda, Jörgen Persson is: a férfiverseny győztesét éri majd az a megtiszteltetés, hogy az ötszörös vb-első északival összemérheti tudását.

A bevételből és a szponzoroktól befolyó hasznot az utánpótlás-nevelés fejlesztésére fordítják, ám ezúttal maga a kedvcsináló látvány talán a pénznél is többet érhet. A nézők a már felsoroltakon kívül viszontláthatják az évtizedekkel ezelőtti aranykor felejthetetlen mókamesterét, az egyebek közt parkettával és zsíros kenyérrel is brillírozó Faházi Jánost, eljön a nemrégiben visszavonult Tóth Krisztina, s bár Póta Georginának Bundesliga-kötelezettsége van azon a hétvégén, az érintettek azt szeretnék, hogy a nemrégiben a Világ Kupán negyedik helyezést elérő versenyző neve is ott lehessen a gyerekek bemutatójával, más sportágakból érkező klasszisok pingpongmeccsével és sok más meglepetéssel tarkított program színlapján.

– Az utóbbi évek az eredmények és a népszerűsítés helyett a vitákról és a széthúzásokról szóltak a sportágban. Ha a pingpongvíkend megrendezésének semmi más értelme nincs, csak az, hogy újra összehozzuk mindazokat, akik egyébként ugyanahhoz az asztaltársasághoz tartoznak, akkor már megérte az egész – vonja meg a konklúziót Fazekas,miközben elárulja: a jegyárusítás hamarosan megkezdődik. Csak amiatt aggódik, nehogy szűk legyen a Körcsarnok...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.