Szétverték az olasz futballt

Hétfőre virradóra egy nagyszabású razzia keretében 30 volt és jelenlegi játékosnál tartottak házkutatást az olasz rendőrök bundagyanú miatt. 19 embert őrizetbe vettek, többek között a Lazio csapatkapitányát, Stefano Maurit, de szirénák ébresztették a Firenze mellett éppen az Európa-bajnokságra készülő válogatottat is.

Utolsó Fogadás hadművelet: ezt a nevet kapta az a hétfő hajnali razziasorozat, amelyben tizenkilenc futballistát és érintett tisztségviselőt tartóztattak le Olaszországban azzal a váddal, hogy egy nemzetközi hálózat megbízásából meccseket bundáztak meg. A rendőrök összesen 30 embernél tartottak házkutatást, köztük Antonio Conténál, a friss bajnok Juventus vezetőedzőjénél, de kilenc másik futballistával együtt bilincs kattant a Calcioscommesse néven ismert bundabotrány eddig legnagyobb nevű gyanúsítottja, Stefano Mauri Lazio-csapatkapitány kezén is.

Az olasz rendőrök nem álltak meg ennyinél: volt razzia az olasz válogatott Firenze melletti edzőtáborában is, gyakorlatilag órákkal az előtt, hogy Cesare Pirandelli szövetségi kapitány végső huszonhármas keretet hirdetne a június 8-án kezdődő Európa-bajnokságra. Az edzőtáborban állítólag Domenico Criscitó, a Zenit hátvédjének szobája érdekelte a nyomozókat. Criscitót már a helyszínen kihallgatták.

Az olasz csapat holnap elvben Luxemburggal játszik felkészülési mérkőzést. A Reuters rendőrségi bejelentésekre hivatkozva megemlíti, hogy korábban öt embert Magyarországon is letartóztattak azzal a gyanúval, hogy a nemzetközi hálózathoz tartoznak, amelynek vezetője, a szingapúri Tan Seet Eng december óta ül börtönben.

A Calcioscommese-botrány 2011 júniusáig nyúlik vissza: ekkor 17 olasz futballistát tartóztattak le, köztük a Lazio csatárát, Giuseppe Signorit és Cristiano Donit, az Atalanta kapitányát: Signori három és fél, Doni ötéves eltiltást kapott, az Atalanta pedig a Serie A egyik ez évi újoncaként hat pont levonással kezdhette a szezont. Eddig egyébként Serie B-meccsekről volt szó; Raffale Grassi, a mostani nyomozást vezető rendőri egység, az SCO vezetője hétfőn tett bejelentést arról, hogy valami bűzlik a Lazio, a Genoa és a Lecce 2010–11-ben játszott mérkőzései körül is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.