Szerdán temetik Lilienthal Andort

Szerdán 12 órakor a Kozma utcai Zsidó Temetőben helyezik végső nyugalomra Lilienthal Andor nemzetközi sakknagymestert, olimpiai ezüstérmes játékost.

Erről a Magyar Sakk Szövetség tájékoztatta hétfőn az MTI-t; a szervezet a három nappal 99. születésnapját követően, hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton elhunyt Lilienthal Andort saját halottjának tekinti. 

A magyar és az orosz sakk legendás alakja amellett, hogy zseniális tudású játékos volt és a magyar csapattal az 1935-ös varsói sakkolimpián negyedikként végzett, 1937-ben, Stockholmban pedig olimpiai ezüstérmet nyert, hosszú pályafutása során hat világbajnokkal is megmérkőzött. Lilienthal Andor szülei magyarok voltak, de ő Moszkvában született, majd amikor 1935-ben megnősült, az orosz fővárosban telepedett le. 1976-ban költözött végleg vissza Magyarországra.

Lilienthal Andor volt világbajnokjelölt, majd tapasztalatát edzőként kamatoztatta, 1951 és 1970 között a világbajnok Tigran Petroszjant edzőként segítette. Életem, a sakk címen 1985-ben jelent meg életrajzi regénye, amelyet oroszul, angolul és németül is kiadtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.