Szávay Linzben is egyből kikapott

Szávay Ágnes két nagyon sima játszmában kikapott az olasz Flavia Penettától a 600 ezer dollár összdíjazású linzi fedettpályás női tenisztorna első fordulójában. A mérkőzés 57 perc alatt ért véget.

A világranglistán jelenleg 27. magyar teniszező azonnal elvesztette a saját adogatását és csak a harmadik játékban sikerült feliratkoznia az eredményjelző táblára. Mint később kiderült a nyitó játszmában ez volt az egyetlen gémje. Bizonytalan volt, szinte ellenállás nélkül vesztette a pontokat, s végül a szettet.

A folytatásban sem változott a játék képe: az első gémben három lehetősége is volt a brékre, ám mindet elpuskázta. Igaz, az utolsó felvonásban kissé bátrabban teniszezett, ám ezen a napon szinte esélye sem volt a győzelemre a rangsorban 14. riválisa ellen.

"Flavia nagyszerű formában van, azért harcol, hogy biztosítsa részvételét a WTA-világbajnokságon. Nekem viszont változatlanul nem úgy megy a tenisz, ahogy szeretném. Tart a rossz szériám. Ez tükröződött a mai meccsen is" - mondta az MTI-nek Szávay Ágnes. "Nagyon bízom abban, hogy végre kilábalok a hullámvölgyből és jövőre ismét sikeres leszek."

Pennetta (olasz)-Szávay Ágnes 6:1, 6:2

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.