Szávay: neki már négy

Tán a környezet teszi, tán a hazai közönség, mindegy is: Szávay Ágnes megtáltosodik a Római Teniszakadémián rendezett tornákon.

Három éve elődöntős volt, tavaly megnyerte a versenyt, és az idén is lendületesen halad a címvédés felé. A pénteki negyeddöntőben a két éve ugyanitt tornaelső Alize Cornet volt a vetélytársa. Egészen pontosan csak az ellenfele: a franciának ugyanis esélye sem volt a győzelemre. Szávay agresszívan játszott, és ez azokra a játékokra is igaz, amelyeket adogatóként elvesztett.

Rendre nyerő ütésekre tört, ellenfele tevékenysége jobbára kimerült abban, hogy védekezett. Az első játszma sem volt éppen szoros (6:3), aztán a másodikban már kétség sem volt afelől, ki a jobb (6:1). A legjobb magyar női játékos mai ellenfele a lett Szavasztovát verő román Alexandra Dulgheru lesz - már a fináléba jutásért.

A tavaly ugyanitt döntős, és a legfontosabb mérkőzést éppen Szávay ellen elveszítő svájci Schnyder három szettben legyőzte a szlován Hercogot, így ő is az elődöntőbe jutott.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.