Storck megtartja csapatát

Nem változik Bernd Storcknak, a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a stábja.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a német szakvezető a napokban egyeztetett az MLSZ vezetőivel és a stáb tagjaival, a találkozókon pedig eldőlt, hogy a játékosként világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Andreas Möller, az egykori Bundesliga-kapusedző, Holger Gehrke, valamint a korábbi 28-szoros válogatott Szélesi Zoltán segíti továbbra is Storck munkáját.

"Andreas Möllerrel, Holger Gehrkével és Szélesi Zoltánnal az általam előzetesen elképzelteknek megfelelően, harmonikusan és eredményesen tudtunk együtt dolgozni. A három szakember sokat tett azért, hogy a magyar labdarúgó-válogatott résztvevője legyen a Eb-nek. Rendkívül értékes munkát végeztek az elmúlt időszakban, mindenben számíthattam rájuk. A csapat melletti jelenlétükkel a szakmai munka mellett a motivációs háttér is jelentősen erősödött, hiszen személyiségük komoly ösztönzést jelent a játékosaimnak" - mondta Storck.

Az MLSZ sportigazgatójaként is dolgozó szakember szövetségi kapitányi megbízatása a kontinensviadal végéig szól, és az Eb-re a vezetésével 44 év után jutott ki ismét a nemzeti együttes.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.