Spanyolország és a labdarúgás győzött a világbajnokságon
Giovanni van Bronckhorst, a narancsmezesek 105-szörös válogatott csapatkapitánya a találkozó előtt azt mondta: „Annak idején csak bámultam, amint Maradona, Dunga vagy Cafu felemeli a trófeát. Még nézni is jó volt, pedig nem velem történt. De ma megeshet, hogy én jövök..." Vicente del Bosque, a spanyol szövetségi kapitány nem kevésbé patetikus hangot ütött meg: „Ez lesz a futballtörténelem legfontosabb meccse Spanyolország számára" - jelentette ki, és nem mondott nagyot, hiszen az ibériaiak az első vb-döntőjükre készültek. Xavi, Iniesta és társaik már „csupán" finalistákként is olyan pionírokká váltak, mint Kolumbusz Kristóf... A „felfedezők" egyébként elhatározták, hogy - ha Del Bosque bajuszát nem is - Carles Puyol haját leborotválják, ha nyernek, Dirk Kuyt viszont „megnyugtatta" a barcelonai védőt, mondván: „Nem lesz szükség az alkalmi fodrászokra."
Hogy egy johannesburgi ékszerész különleges munkái iránt mekkora a kereslet, azt nem tudom, tény viszont, hogy Wooshen Pillay sárga és fehér aranyból, ezüstből, valamint drágakövekből elkészítette a világbajnokság három stadionjának mását. Egy „aréna" 75 ezer dollárba kerül, a holland és a spanyol játékosok azonban egyáltalán nem érdeklődtek a kollekció darabjai iránt, mert meggyőződéssel vallották: semmi nem értékesebb az olasz Silvio Gazzaniga 1971-ben elkészült műremekénél, a Világ Kupánál...
Mielőtt azonban megkezdődött volna a találkozó, egészen káprázatos záró ünnepséget tartottak a Soccer Cityben, amely a fényjátékok orgiájában úgy festett, akár egy óriási lézerszínház. A lenyűgöző műsor csúcspontja mégsem maga a show, hanem az volt, hogy az előadás végén egy nyitott kocsiban körbegurult a színes lepellel borított pázsiton Dél-Afrika nemzeti emblémája, Nelson Mandela. Ekkor - kivételesen - a vuvuzelák is elhallgattak, és úgy ünnepelt a publikum, mintha gól esett volna.
Ám arra még jó sokáig várni kellett...
Pedig Sergio Ramos a meccs elején kitűnően fejelt, de Stekelenburg hasonlóan prímán hárított. Az első negyedórában domináltak a spanyolok, és David Villa is gólt szerezhetett volna, ám az oldalhálóba lőtte Xabi Alonso érzéssel hozzá emelt átadását. A hollandok érezték a veszélyt, s hogy megakadályozzák a további fölényt, hallatlan rugdosódásba kezdtek. Nem a labdát, hanem a babát igyekeztek eltalálni, és egészen különös módon még a csatár Van Persie is azzal „tűnt ki", hogy sorra beleszállt az ibériai védőkbe. Webb angol játékvezető roppant türelemmel tűrte ezt a harcmodort - a spanyolok jóval kevésbé -, és megtette a Xabi Alonsót brutálisan „eltakarító" De Jongnak, hogy nem állította ki nyomban.
A narancssárgák elkeserítő stílusa azonban eredménnyel járt, mivel a folytatásban - az ápolások nyomán rendszeresen szünetelő játék miatt - vetélytársuk kizökkent a ritmusból, és az első félidő további részében egyetlen akciót sem vezetett. Igaz, a szakasz hajrájáig a hollandoknak sem akadt támadásuk, de őket lekötötte az ellenfél sajátos kordában tartása. Aztán egy szögletet követő Van Bommel-passzból az addig a labdával mit sem törődő narancssárgák juthattak volna előnyhöz, ám Mathijsen - vb-döntőn szereplő játékoshoz méltatlan mozdulattal - luftot rúgott hét méterre a spanyol kaputól. Majd a 46. percben - de még a szünet előtt - végre történt valami: Robben tizenhét méterről, ballal lőtt, és Casillas közvetlenül a bal kapufánál „piszkálta ki" a Jo‘bulanit.
A mérkőzés, sajnos, az egész vb színvonalának megfelelő nívón zajlott, a hollandok pedig felbátorodtak; mármint abból a szempontból, hogy az idő múlásával mind többet reklamáltak Webbnél a sorozatos sárga lapok miatt. Heitinga például hosszasan magyarázta az angolnak, hogy David Villa csak dobálja magát, noha előzőleg cselgáncsmozdulattal söpörte ki a csatár lábait. Sneijder átadásának köszönhetően a dzsúdóról végre visszatérhetek a futballhoz: a középpályás a 62. percben gólpasszal felérő átadással lepte meg Robbent, ám a szélső hiába vezethette egyedül kapura a labdát, nem tudta elgurítani azt a kiszolgáltatottnak tetsző Casillas mellett. Kétségkívül ez volt a találkozó addigi legnagyobb helyzete, de csak az addigi, mert a 69. percben a Pedrót váltó Jesus Navas beadása után Heitinga lyukat rúgott - ez holland specialitás volt vasárnap este Johannesburgban -, így David Villa négy méterről küldhette volna a hálóba a labdát, ám Stekelenburgot találta el. Majd a 77. percben Sergio Ramos került ziccerbe, de hat méterről fölé fejelt, és nem csupán a védő, hanem Del Bosque kapitány is fogta a kobakját...
Robben pedig majd „szétszedte" Webbet. Miután a 83. percben lefutotta Puyolt és Piquét, megint Casillasszal állt szemben, de rossz irányba cselezett, és a kapus - kiváltképp a spanyolok számára aggasztó szituációhoz képest - könnyedén hárított.
A futball propagandájának a legkevésbé sem nem nevezhető meccsen másfél óra múltán maradt a 0-0 (mint az 1994-es döntőben); következett a hosszabbítás.
Annak elején Heitinga - ahogyan a jégkorongozók mondják - „felszedte a botját" Xavinak, de Webb eltekintett a tizenegyestől. Majd Iniesta ragyogóan szöktette Fabregast, akinek két választása volt: 1. elpasszolja a labdát Stekelenburg mellett; 2. oldalra gurít David Villának, hogy társa az üres kapuba továbbítson. A harmadik variáció volt a legrosszabb: a csereként beállt középpályás a kapust találta el. Iniesta ugyancsak kihagyta a játékból David Villát: noha szintén a legegyszerűbb átadással megjátszhatta volna a csatárt, maga akarta befejezni az akciót, és szerelték. Közben Casillas tempót tévesztett, így Heitinga az üres kapura fejelhetett, de fölé küldte a labdát. Ebben a szakaszban több történt, mint a rendes játékidő két félidejében együttvéve...
A ráadás második részében Xavi elindította Iniestát, akit Heitinga a tizenhatos előtt finoman visszarántott. Webb sokkal súlyosabb szabálytalanságoktól sem rettent meg, de ezúttal felmutatta a sárga kártyát, majd a pirosat is, azaz a 109. percben létszámhátrányba került a holland válogatott. Robbent viszont már nem merte kiállítani a követhetetlen brit, noha a szélső - nyilvánvalóan az időt húzva - elrúgta a labdát, és volt már lapja...
A 118. percben aztán Spanyolország gólra váltotta emberelőnyét, és valóra váltotta nagy álmát: Fabregas tökéletesen ugratta ki Iniestát, aki tíz méterről a jobb sarokba lőtt (1-0). Ezzel az ibériaiak, akik a vb-n egymás után negyedszer győztek 1-0-ra, a futball történetében először nyertek vb-aranyérmet.
A hollandok erőszakossága láttán azt kell mondani: a labdarúgás győzött.
SPANYOLORSZÁG-HOLLANDIA 1-0 (0-0, 0-0)
Döntő, Johannesburg, Soccer City stadion, 84 000 néző. Jv.: Webb (angol).
Spanyolország: Casillas - Sergio Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila - Pedro (Jesus Navas, 60.), Busquets, Xavi, Xabi Alonso (Fabregas, 87.), Iniesta - David Villa (Fernando Torres, 106.).
Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst (Braafheid, 105.) - Van Bommel, De Jong (Van der Vaart, 99.), Sneijder - Robben, Van Persie, Kuyt (Elia, 71.).
Gól: Iniesta (116.).
