Két óra gól nélkül, spanyol döntőbe jutással

A szokottnál szolidabb spanyol labdabirtoklási fölény, néhány portugál cirkusz, kevés akció: ez volt az ukrajnai elődöntő szerény mérlege.

A sportlap hagyományos fordulatával azt lehetne írni, hogy „az első lehetőség Arbeloa előtt adódott”, de már régen kiderült: ami Arbeloa előtt adódik, az nem lehetőség, így aztán nem keltett meglepetést a címvédő együttes kétségkívül legképzetlenebb emberének fölélövése. E jelenetet kellett volna taglalni a 32. percig, addig ugyanis szinte semmi nem történt, akkor viszont váratlanul Cristiano Ronaldo elé pattant a labda a tizenhatosnál, a portugál ideál pedig ballal, ha nem is sokkal, a bal kapufa mellé továbbított. „CR7” mindenesetre közelebb járt a gólhoz, mint előtte Iniesta, noha a barcelonai középpályás ígéretes passzt kapott, de – nem különösebben veszedelmesen – fölé tekert. A spanyolok leginkább az összeállítással tudták meglepni az ellenfelet: Negredo játékára kevesen számítottak. Igaz, a sevillai csatár az első félidőben nem is játszott, bár tagadhatatlanul a pályán volt...

Cristiano Ronaldo Alvaro Arbeloa és Gerard Pique között
Portugal's Cristiano Ronaldo (C) falls between Spain's Alvaro Arbeloa and Gerard Pique (R) during their Euro 2012 semi-final soccer match at Donbass Arena in Donetsk June 27, 2012. REUTERS/Yves Herman (UKRAINE - Tags: SPORT SOCCER)

Vicente del Bosque szövetségi kapitány a szünet után önkritikát gyakorolt: lehívta az ezúttal láthatatlan centert, és beküldte kinevezett csatárát, Fabregast. Ezzel nyilván a passzok hatékonyságán akart javítani, mert nem ment a „tiki-taka”, David Silva például negyvenméteres átadást kapott fejre, de úgy, hogy akkor sem vehette volna át a labdát, ha Pau Gasol-alkatú lenne.

Majd a fejét lehajtva ő is lebandukolt: jött helyette Jesus Navas.

Ám a cserékkel sem gyorsult a favorit játéka, mintha kontakthibás lett volna a flippergép. A portugálok még kevesebbet mutattak, bízhattak viszont Cakir jóindulatában: a török játékvezető nem győzött szabadrúgást lövetni Cristiano Ronaldóval. Veszély azonban rendre csak addig volt, míg a Real Madrid modern kori gólkirályának a lábát el nem hagyta a labda... A rendes játékidő legnagyobb helyzete hasonlóképpen zárult: Raul Meireles a legjobbkor, azaz a kilencvenedik percben érzéssel szöktette Portugália élő ikonját, ám ő a felső tribünök magasságába „lőtt”.

Talán a hosszabbításban – csak ebben reménykedhettek a nézők, akik gólt szerettek volna látni. A ráadást már Xavi nélkül játszották a spanyolok, mert a játékmestert Del Bosque a második félidő végén lehívta a pályáról. (Ez majdnem olyan ritka, mint egy mérkőzés Pepe-szabálytalanság nélkül.)

Aztán a 103. percben futballra váltott a spanyol válogatott. Pedro két átemelős csellel szédített, majd Jordi Alba forgatott, és gólpassznak tetsző átadása után Iniesta hatméteres lövését Rui Patricio – általános ámulatra – hárította. Szintén a portugál kapus volt a hős a 110. percben, amikor ismét megmentette csapatát a 0-1-től: ezúttal Jesus Navas közeli labdáját védte.

Következett tehát a tizenegyespárbaj, amelyet Xabi Alonso kezdett, és ő sem bírt Rui Patricióval. De aztán Casillas megfogta Joao Moutinho lövését. Ezután öt gól esett: Iniesta (1-0) Pepe (1-1) Piqué (2-1) Nani (2-2) és Ramos (3-2) is berúgta, Bruno Alves azonban a felső lécre lőtt. Fabregas nem hibázott, így Cristiano Ronaldónak már nem is kellett lőnie, döntőbe jutottak a spanyolok. 

SPANYOLORSZÁG-PORTUGÁLIA 0-0 11-esekkel: 4-2

Elődöntő, Donyeck, 45 000 néző. Jv.: Cakir (török).

Portugália: Rui Patricio – Joao Pereira, Pepe, Bruno Alves, Fabio Coentrao – Joao Moutinho, Miguel Veloso (Custodio, 106.), Raul Meireles (Varela, 112.) – Nani, Hugo Almeida (Nelson Oliveira, 81.), Cristiano Ronaldo.

Spanyolország: Casillas – Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – David Silva (Jesus Navas, 60.), Busquets, Xavi (Pedro, 87.), Xabi Alonso, Iniesta – Negredo (Fabregas, 54.).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.