Élelmes fodrászmesterek könnyen találnak reklámarcokat a most ­zajló londoni ATP-világbajnokságon. Andy Murray meccs közben készült fotója például kifejezetten klienscsalogató lehetne egy borbélyüzlet kirakatában, amint a brit teniszező térfélcsere idején egy kölcsönollóval a szemébe lógó hajtincstől igyekszik megszabadulni. A svájci Roger Federer portréjával pedig borotvahabot vagy -pengét lehetne hirdetni, hiszen a máskor oly sima arcot mostanság egyre sűrűsödő borosta fedi.

S míg a brit lényegtelen momentumnak, bulvárszenzációnak minősíti a jól elkapott pillanatfelvételt, a svájci sztár hosszas fejtegetésbe is hajlandó bocsátkozni fizimiskájának változása okán. Teheti, persze, erre is van ideje, hiszen ő már csütörtök délután pályát foglalt magának a szombati elődöntők idejére, míg a hazaiak kedvencére péntek késő este (lapzárta után) sorsfordító mérkőzést várt. Történetesen a svájci Stanislas Wawrinka elleni összecsapás, mely arról hivatott dönteni, hogy melyikük lesz ma (magyar idő szerint 21 órától) a hatszoros világbajnok svájci klasszis ellenfele.

A másik ágon már most tudjuk, hogy a legutóbbi három sorozat nyertese, a szerb világelső ­Novak Djokovics és a csaknem másfél évtizede világbajnoki címre áhítozó, de a csúcsra soha felkapaszkodni nem tudó, kétszeres vb-finalista spanyol Rafael Nadal csatázik majd ma 15 órától.

A modern kori ­tenisztörténelem legnagyobb múltra visszatérő párharca immár 45 fejezetre tekint vissza (23:22 Nadal javára) attól kezdődően, hogy a 2006-os Roland Garros negyeddöntőjében a szerb 4:6, 4:6-os állásnál sérülés miatt feladta a meccset.

Nadal formában Suzanne Plunkett / Reuters

A rivalizálás elején főleg a spanyol nyerte kettejük összecsapásait, az évtized fordulóján kiegyenlítettebbé vált az örökmérleg, mostanában pedig főleg Djokóról szól az ének. Olyannyira, hogy a Nadal győzelmét hozó ­2013-as US Open-döntő óta a belgrádi hétszer, a mallorcai viszont csak egyszer (2014, Roland Garros-döntő) tudta ősi vetélytársát legyűrni. Az ok? Djokovics fel­felé ­ívelő pályája a csúcsra ért, Nadal pedig sérülései, betegségei, hosszú kihagyásai után a visszakapaszkodás nehéz útját járta. Most azonban jelentkezett: itt vagyok!

Kettejük útja eltérő volt a mostani sorozaton. A szerb hosszú veretlenségi széria után kapott ki Federertől, ám előtte a japán Kei Nisikorit verte, a Smith csoport csütörtöki zárásán pedig a cseh Tomas Berdych ellen nyert könnyedén (6:3, 7:5), így továbbjutása csupán elméletileg forgott veszélyben.

A Nastase kvartettben Nadal hibátlanul játszott, háromból hármat nyert (pénteken két és fél órán át űzte honfitársát, s győzött végül 6:7, 6:3, 6:4-re David Ferrer ellen), s végig meggyőzően teniszezett.

Olyan formában, amellyel ­ismét teljesen egyenlő vetélytársa lehet Djokónak. Akkor is, ha kemény pályán a szerb mérlege sokkal jobb (12:5) ellene, s akkor is, ha az elmúlt csaknem két esztendő gyötrelmes visszatérésének is lehetnek törvényszerű hullámvölgyei, főleg, ha egy önbizalommal teli világelső áll a háló túloldalán. A londoni napok azonban azt bizonyítják, hasonló belső lelki hajtóerő immár Nadalnál sem hiánycikk – az erőnlét és a tudás pedig eddig is ott volt a tarsolyban.