BL-valóság: Itt a magyar bajnok...

Történelemhamisítás lenne azt állítani, hogy Győr városát fölforgatta az ETO labdarúgócsapatának a Maccabi Tel-Aviv elleni Bajnokok Ligája-selejtezője.

Bár a helyi együttes három évtizedet várt arra, hogy újra az első számú európai klubsorozatban szerepelhessen, hozzávetőleg nyolcezren gyűltek össze az arénában. Hogy nem csupán törzsszurkolók látogattak ki a meccsre, azt jelezte: meghökkentően sokan bolyongtak a létesítményben a megfelelő szektor után kutatva.

Nekik az este üzenetét biztosan könnyebb volt megtalálni, mint a megfelelő széket. A „Say no to racism!”, azaz a „Mondj nemet a rasszizmusra!” felirat olvasható volt a lelátóra függesztett molinón éppúgy, mint a biztonsági őrök pólóján. Nem meglepő, hogy a szervezők különös hangsúlyt fektettek a fair play szellemiségének terjesztésére, mivel a magyar válogatottnak zárt kapuk mögött kellett pályára lépnie a Románia csapatával vívott vb-selejtezőn az Izrael elleni – barátságosnak nevezett – meccsen történt antiszemita megnyilvánulások miatt.

Ezúttal úgy tetszett, alaptalan az aggodalom: a kisalföldi közönséget Trajkovicsnak a cserék közé jelölése foglalkoztatta, nem pedig az ellenfél játékosainak származása. Az érdeklődők akár Pintér Attilát is megkérdezhették volna a szerb labdarúgó mellőzésének okairól, mivel a trénernek a lelátón kellett helyet foglalnia. A szakvezetőt még a Dinamo Zágráb elleni 2010-es EL-kvalifikációs mérkőzésen küldték el a kispadtól, s az eltiltását azóta nem volt alkalma letölteni, mert nem vezényelt nemzetközi porondon szereplő gárdát. Nem úgy, mint a tavaly még a Videotonnal európai turnét teljesítő Paulo Sousa, a vendégek edzője.

A Magyarországon meghökkentő dühkitöréseivel is föltűnő portugál trénernek a meccs elején nem volt oka az idegeskedésre, mivel csapata magabiztosnak mutatkozott a meglehetősen defenzíven kezdő házigazdák ellen. Kamenarnak, az ETO kapusának kétszer is védenie kellett, miután az izraeliek fölöttébb könnyedén kerültek lövőhelyzetbe. Válaszul a Győr is előre merészkedett, és lesgólig jutott.

Meglehet, a vendégdrukkerek a játékvezetői ítéletet akarták ünnepelni, amikor görögtüzeket gyújtottak, és a becsempészett kellékekkel sikerült saját nemzeti zászlójukat fölgyújtaniuk. A rendezők egyike önkéntes tűzoltónak állt, s poroltójával elhárította a veszélyt. Miként Juan Pablo is mentett Varga erős távoli lövésénél, s Kamenar Altman próbálkozásánál. Ám az első félidő után csak az alkalmi tűzoltó számolhatott be különleges élményről...

Azt talán csak a fantaszták gondolták, hogy az első negyvenöt perc szerény tempója annak köszönhető, hogy a két együttes a második félidőre tartalékolta erejét, ám az a realistáknak is csalódást okozhatott, hogy csöppet sem pörgött föl a mérkőzés. Sőt... Nem csoda, hogy a hazai szakmai stáb már harmadszor cserélt a hatvankilencedik percben. Igaz, az komoly fejtörést okozhatott, hogy kit hívjanak le a játéktérről: nagy volt a választék. Persze e tekintetben Paulo Sousának sem volt könnyebb dolga... Nem meglepő, hogy mind gyakrabban hallatszott kollektív sóhaj: a publikum nagy levegővételekkel reagált az egymást követő rossz átadásokra, technikai hibákra.

Az izraeli vezető gólra meg néma csenddel: Jicaki szép átvétel után lőtt Kamenar kapujába (0-1). A bajt súlyosbíthatta volna Radi, ám kevéssel a kapu mellé lőtt, a másik oldalon Lipták ügyetlenül mellé fejelt tiszta helyzetben. A paprikás hangulatú hajrában a vendégek kapufát lőttek, Kamenar szenzációs védést mutatott be, aztán az utolsó pillanatban Alberman megduplázta az izraeli előnyt (0-2).

A Győr a selejtezős párharc első mérkőzésén messze távolodott a Bajnokok Ligájától.

GYŐR–MACCABI TEL-AVIV 0-2 (0-0)

Bajnokok Ligája-selejtező, Győr, 8170 néző. Jv.: Hameter (osztrák).
Győr: Kamenar – Svec, Lipták, Takács, Völgyi – Kink (Andrics, 46.), Pátkai, Kamber, Strestik (Trajkovics, 54.), Varga – Koltai (Martinez, 69.).
Maccabi: Juan Pablo – Jeini, Garcia, Tibi, Ziv – Jicaki (Ben Haim, 88.), Alberman, Zahavi, Radi, Altman (Lugassi, 83.) – Prica (Micha, 74.).
Gól: Jicaki (76.), Alberman (93.).

Vendégünnep a Maccabi első gólja után
Vendégünnep a Maccabi első gólja után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.