Serie A: bunda és sztrájk
Továbbra sincs megegyezés az olasz labdarúgók szakszervezete és a futballszövetség között a Serie A-ban szereplő játékosok kollektív szerződéséről. Noha az érdekképviselet múlt szeptemberben kezdeményezte a jogok újratárgyalását, és decemberben végül egyezségre jutott az irányító szervezettel, a végleges megállapodást egyelőre nem írták alá.
Az új elvek szerint egyébként a szabadlistára tett futballisták a csapatukkal edzhetnének eladásuk pillanatáig, s ezen időszak alatt az egyletek elöljárói nem kényszeríthetnék őket általuk nem kívánt transzferekbe. Damiano Tommasi, a játékosok képviselője kilátásba helyezte a tagok sztrájkját, amennyiben Maurizio Beretta, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke nem szignózza a tervezetet.
– Természetesen mindenki a játék mellett voksol, de látni kell, hogy már jó ideje húzódik az ügy; a múlt év végén csak azért nem álltunk le, mert évad közben voltunk – nyilatkozta az AS Roma korábbi középpályása. Amennyiben az augusztus 27-i bajnoki nyitányig nem változik a helyzet, elhalaszthatják az élvonal első fordulóját.
Eközben a labdarúgó-szövetség a bundabotrány kapcsán három és fél évre eltiltotta Cristiano Donit, az Atalanta csapatkapitányát, csapattársát, Thomas Manfredinit pedig hároméves büntetéssel sújtotta. A Chievo egyfajta vádalkut kötött: a veronaiak vallottak Stefano Bettariniről, aki – futball helyett – az eredményeket próbálta befolyásolni, az „őszinteségért” cserébe pedig mindössze nyolcvanezer eurót kell fizetniük.