Rosberg kiváló szombatjára most lesz vidám vasárnap?

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája rajtolhat az első helyről a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjon, mivel megnyerte a félig esős, félig száraz időben rendezett szombati időmérő edzést.

A változó időjárási körülmények között lebonyolított kvalifikáción a sorozatban harmadszor - pályafutása során negyedszer - pole pozíciós Rosberg mögött csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második, míg a háromszoros világbajnok, címvédő és a pontversenyt most is vezető német Sebastian Vettel (Red Bull) a harmadik helyen.

A Mercedes sorozatban negyedik alkalommal nyert időmérőt.

Vettel legnagyobb riválisai közül a 2007-es vb-győztes finn Kimi Räikkönen (Lotus) az ötödik, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a hatodik pozícióból vághat majd neki a vasárnap 14.00 órakor rajtoló 78 körös viadalnak.

Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője nem gurult ki a pályára az időmérőn, mivel a délelőtti 3. szabadedzésen a célegyenes végén a falnak csapódott, s összetört autóját a szerelők nem tudták időben megjavítani. 

A rajtlista (az f1live.com alapján):

1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)

3. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Lotus)
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)

4. sor:
Sergio Perez (mexikói, McLaren)
Adrian Sutil (német, Force India)

5. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)

6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Sauber)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)

7. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Valtteri Bottas (finn, Williams)

8. sor:
Giedo van der Garde (holland, Caterham)
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)

9. sor:
Paul Di Resta (brit, Force India)
Charles Pic (francia, Caterham)

10. sor:
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
Max Chilton (brit, Marussia)

11. sor
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Felipe Massa (brazil, Ferrari)

Esőgumi jelzi a rossz időt, ám Rosberget a nedvesség sem zavarta
Mercedes Formula One driver Nico Rosberg of Germany drives during the qualifying session of the Monaco F1 Grand Prix May 25, 2013. REUTERS/Robert Pratta (MONACO - Tags: SPORT MOTORSPORT F1)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.